BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nézze meg Ferihegy ugrásra kész gépszörnyeit

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Budapest Airport a hó- és jégeltakarító flottájának hagyományos szemléjével jelezte, innentől akár jöhet a hó és a fagyos idő Magyarországra, a főváros légiközlekedését ez nem zavarhatja meg.

A közel 40 egységből álló úgy nevezett havas  flottát seprő-, maró- és szórógépek alkotják. Többségük a hatalmas mérete miatt  közúti forgalomban meg sem fordulhat. Az óriás hómarók a hóekék által oldalra  kitolt havat képesek 30-40 méterrel „oldalra kilőni” – ez óránként akár 3-4 ezer  tonna hó is lehet.

A nagyteljesítményű eszközökre azért van szükség, mert a légiközlekedés biztonsága  miatt legkésőbb a  hóesés kezdete után 30 perccel meg kell tisztítaniuk a két – 3000 méter, illetve  3700 méter hosszú – futópálya valamelyikét, a gurulóutakat, illetve a  repülőgépek állóhelyeként szolgáló előtereket is. Lehetőség  szerint egyszerre avatkoznak be mindenhol, hiszen a futópályák  síkosságmentesítése mellett fontos, hogy az előterek hóval betakart felfestéseit  és burkolati jeleit láthatóvá tegyék az utasszállító gépek pilótái  számára.

A repülőtéren különleges  szervezettséget igényel a síkosságmentesítés és a hótakarítás is. A  meteorológiai előrejelzés alapján (a repülési meteorológia legpontosabb  előrejelzés ma Magyarországon) általában már 30-50 perccel a tényleges havazás  vagy ónos eső kezdte előtt mozgósítják a flottát. Beindítják a nagy hóeltakarító járműveket, a havas bázison elkezdődik a síkosság mentesítő anyag betöltése a  szórógépekbe. Ilyenkor a havas gépek kiállnak a garázsból, és felsorakoznak a  speciálisan erre kialakított dupla szélességű ún. havas bekötőúton, amelynek  közvetlen kapcsolata van  futópályákkal és a gurulóút  hálózattal.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.