„Az új budai mozikomplexum mintegy 4-5 millió eurós beruházás keretében épült meg, az, hogy ez mennyi idő alatt térül meg, a nézőkön múlik. Ez lehet három-négy, de akár nyolc év is, a látogatószám függvényében” – mondta a Világgazdaságnak Moshe Greidinger. Kérdésünkre, hogy nem látja-e telítettnek a hazai s főképpen a fővárosi mozi-piacot, azt felelte: mindig az egyes projekteket értékelik. A piac folyamatosan változik, régi mozik zárnak be, újak nyílnak, ezért bármikor nyílhat kedvező lehetőség egy amúgy telítettnek tűnő piacon is. A magyarországi terveikről elmondta: folytatják a termeik digitális vetítőkkel való felszerelését; jövőre 12-15 termet szerelnek fel hasonló technológiával, egyenként nagyjából 100 ezer eurós beruházással. MN
Magyarországon jelenleg nem várható újabb avatás, inkább a jövő technikájának számító digitalizációra fektetik a hangsúlyt.
Lovász Andrea elmondta: a Palace Cinemasnak kilenc komplexuma van, ezek az idén várhatóan jó eredményeket produkálnak. AnP
Magyarországon jelenleg nem várható újabb avatás, inkább a jövő technikájának számító digitalizációra fektetik a hangsúlyt.
Lovász Andrea elmondta: a Palace Cinemasnak kilenc komplexuma van, ezek az idén várhatóan jó eredményeket produkálnak. AnP-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.