BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Foglalkozása: spam fiók gyártó – Vírushelyzet idén

A Symantec megjelentette a MessageLabs 2009. évi védelmi beszámolója. A beszámoló kiemeli az év során tapasztalt viharos levélszemét-aktivitást, ahol az átlag 87,7 százalék volt, a maximumot májusban érte el 90,4 százalékkal, minimuma 73,3 százalékkal pedig februárban volt.

A megfertőzött számítógépekről küldik a napi átlagban terjesztett 107 milliárd levélszemét-üzenet 83,4 százalékát. Emiatt úgy tűnik, hogy a bothálózatoknak otthont adó internetszolgáltatók leállítása után azok helyreállítása már órák alatt lehetséges. A tíz „nehézsúlyú” bothálózat legalább ötmillió fertőzött számítógépet irányít.

„A bűnözők 2009-ben már nem csupán a nagy levélszemétrohamokra és kártevőtámadásokra támaszkodtak. Kifinomultabb, hatékonyabb és műszakilag tökéletesebb változatokat kaptunk el” – mondta Paul Wood, a Symantec MessageLabs Intelligence vezető elemzője. Az idén megfigyelt veszélyforrások közül a legnagyobb gondot a Conficker/Downadup jelenti. Ez a féreg lehetővé teszi, hogy létrehozója távolról telepítsen szoftvert a megfertőzött gépekre. Bár a Conficker féreg 2008 végéről származik, a kártevő 2009. április 1-i frissítése az észlelés elkerülését javító képességgel ruházta fel. A Conficker különösen azért jelent gondot, mivel mindeddig nem azonosították, hogy miként fogja használni az ennek a kártevőnek a 2009-ben várhatóan játszott szerepét közreműködésével minimalizálni szándékozó Conficker Working Group által több mint 6 millióra becsült megfertőzött gépet.

A hitelválság 2009 első felében több új, gazdasággal kapcsolatos támadást eredményezett, mivel a levélszemetelők és a bűnözők megpróbálták kihasználni a recessziót övező bizonytalanságot. Felbukkantak olyan vállalkozások, amelyek megrendelésre a nagy webmail-szolgáltatóknál valódi emberekkel valódi előfizetői fiókokat hoznak létre a nap bármely órájában. A gyakran adatfeldolgozó munkának hirdetett állást elvállalók feltehetően 2-3 dollárt kapnak minden 1 000 létrehozott fiókért.

A fiókokat ezután 30-40 dollárért eladják a levélszemetelőknek. Néhány nagyobb helyen, például a nagy fotótáraknál a kanyargós betűk és számok helyett olyan megoldást keresnek, ahol a felhasználónak olyan módon kell elemeznie a képet, vagy úgy kell beavatkoznia abba, ahogy számítógépprogrammal nagyon nehéz lenne.

2009 számokban

2009-ben a naponta zárolt új kártevő webhelyek száma a 2008-as 2290-ről 2465-re emelkedett, azaz 7,6 százalékkal nőtt. A MessageLabs Intelligence 30000 doménen zárolt webes kártevőket. Ezeknek a doméneknek a 80 százaléka megtámadott tisztességes webhely, a fennmaradó 20 százalék viszont kimondottan kártékony szándékkal létrehozott, új webhely volt.

Átlagosan 87,7 százalék volt a levélszemét aránya, ez a 2008-as 81,2 százaléknál 6,5 százalékkal magasabb. A képes levélszemét áprilisban kiugrást mutatott. Április 5-én az összes levélszemét 56,4 százaléka, míg éves átlagban 28,2 százaléka volt ilyen.

Minden 286,4. e-mail (0,35 százalék) volt vírusos, míg 2008-ban minden 143,8. (0,7 százalék). A csökkenés 0,35 százalék. A csökkenés a több változat létrehozására történt áttérésnek tudható be (2008-hoz képest 23 százalékos növekedés), viszont törzsenként kevesebb volt a kártevő e-mail (2009-ben törzsenként megközelítőleg 5827 kártevő e-mail volt, míg 2008-ban 10436).

Adathalászat: Minden 325,2 e-mailből egyben adathalász támadás volt (0,31 százalék), míg 2008-ban minden 244,9. (0,41 százalék) tartalmazott ilyet. 2009-ben több mint 161 milliárd adathalász támadás zajlott.

Átlagosan 87,7 százalék volt a levélszemét aránya, ez a 2008-as 81,2 százaléknál 6,5 százalékkal magasabb. A képes levélszemét áprilisban kiugrást mutatott. Április 5-én az összes levélszemét 56,4 százaléka, míg éves átlagban 28,2 százaléka volt ilyen.

Minden 286,4. e-mail (0,35 százalék) volt vírusos, míg 2008-ban minden 143,8. (0,7 százalék). A csökkenés 0,35 százalék. A csökkenés a több változat létrehozására történt áttérésnek tudható be (2008-hoz képest 23 százalékos növekedés), viszont törzsenként kevesebb volt a kártevő e-mail (2009-ben törzsenként megközelítőleg 5827 kártevő e-mail volt, míg 2008-ban 10436).

Adathalászat: Minden 325,2 e-mailből egyben adathalász támadás volt (0,31 százalék), míg 2008-ban minden 244,9. (0,41 százalék) tartalmazott ilyet. 2009-ben több mint 161 milliárd adathalász támadás zajlott. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.