BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Befolyásolnak a reklámújságok

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A reklámújságok jelentősen befolyásolják a vásárlókat, támogatják és motiválják az impulzív vásárlást, tájékoztatnak az akciókról, valamint az újonnan bevezetett termékekről, s egyfajta „vadászati élményt” jelent a böngészésük – ezek a legfontosabb megállapításai az Ipsos egyik aktuális kutatásának.

A kutatás a címzetlen küldeményekhez, vagyis az egyes áruházak szórólapjaihoz kötődő lakossági viszonyulással foglalkozott. A kutatás eredményei megmutatták, az akciós reklámújságok jelentősen befolyásolják a vásárlókat abban, hogy aktuális vásárlásukat hol és mikor folytatják le, ezen belül is leginkább a havi rendszerességgel végzett nagybevásárlások, illetve a nagyobb értékű, rendszeresen vásárolt termékek esetében van befolyásoló erejük, s hatnak a boltválasztásra.

A kutatás során az is kiderült, hogy a prospektusok alapján vásárolt cikkek közé tartoznak tipikusan a tej, az ásványvíz, a gyümölcslé, a vegyi áruk, a pelenka, illetve az áruházak saját márkás termékei.

Érdekes eredménye a kutatásnak az is, hogy az akciós reklámújságok egyaránt támogatják a tudatos vásárlást – hiszen a vásárlás előtt készített listák kialakításában is fontos szerepük van –, és motiválják az impulzív vásárlást is, mivel nagyobb kedvezmények esetében olyan termékeket is megvásárolunk miattuk, amelyek valójában nem tartoznak az aktuális szükségletek közé.

A vásárlók alapvetően inkább pozitívan viszonyulnak a reklámújságokhoz, mivel ezeket az akciókról és az újonnan bevezetett termékekről való tájékozódás egyik fontos eszközének tekintik. A többség tehát az akciós reklámújságokat hasznosnak és informatívnak ítéli, egyúttal tisztában van befolyásoló erejükkel is: az egyes áruházak közti vásárlókért folytatott verseny egyik megnyilvánulásaként tekint rájuk.

A reklámújságok élettartama rövid, éppen ebből táplálkozik a vásárlók velük kapcsolatos fő ellenérzése is: túlzónak tartják az erre elhasznált papír mennyiségét. Ezt saját részükről úgy igyekeznek tompítani, hogy vagy további többletfunkciókat társítanak hozzá (például ablaktisztításra használják), vagy az újrahasznosításának lehetőségét segítik elő (szelektív hulladékgyűjtőben helyezik el, óvodai, iskolai papírgyűjtéseknél adják le). VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.