Edzésekkel készíti fel az MVM Zrt. vezérigazgatóját Erdei Zsolt (Madár) a nagy meccsre: Mártha Imre Kovács Istvánnal (Kokó) küzd majd meg január 28-án, Kecskeméten. Erdei Zsolt és Kovács István a szakmai felügyeletét látják el annak a programnak, melynek célja, hogy vidéki, hátrányos helyzetű fiatalok a sport révén jussanak kitörési lehetőséghez. A nemes kezdeményezést az MVM támogatja és a játékos bokszmeccs is a mozgalomra szeretné ráirányítani a figyelmet.


„Remélem, Kokó tekintettel lesz arra, hogy a bokszban finoman szólva is rövidebb az előéletem, mint az övé”, mondta lapunknak Mártha Imre. Az eseménnyel egy olyan programot indítanak útjára az MVM segítségével, amelyben három város – Kecskemét, Salgótarján és Pécs – általános iskoláskorú fiataljai juthatnak sportolási és azáltal kitörési lehetőséghez.

Mindezekről csak a Világgazdaságnak adott, hétfőn megjelenő, egész oldalas interjúja kiegészítéseként beszélt a vezérigazgató. Az interjúban a fókusz a következőkön van:
- Hogyan jut a hazai bankoknál olcsóbb nyugati hitelhez az MVM?
- Az örökölt ügyek után hogyan veszi elejét az újabb botrányoknak a csoporton belül?
- Miért lesz a HUPX áramtőzsde olcsóbb, mint a prágai?
- Mit tervez a cég a gázpiacon?
- Mekkora határmetszék „jár” az ukrán kereskedőknek?