Felemás Philips-évzáró
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA recessziós 2009-es év mintegy 11 százalékkal kisebb bevételt hozott Európa legnagyobb elektronikai konszernjének, a Royal Philips Electronicsnak. A holland csoport most nyilvánosságra hozott adatai szerint a forgalom visszaesése eltérő mértékben, de az összes üzletágát érintette, a szórakoztatóelektronikai termékeké 17, a világítástechnikáé 13 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A válság által legkevésbé sújtott az egészségügyi részleg, ahol az eladások 3 százalékkal csökkentek. Az értékesítésben mind a fejlett, mind a fejlődő piacokon két számjegyű volt az elmaradás, az előbbiben 12, az utóbbiban 11 százalékkal.
Az eredménymutatókon viszont kevésbé érződtek a receszsziós hónapok. Az EBITA egy év alatt 41 százalékkal javult, meghaladta az egymilliárd eurót, köszönhetően az egészségügyi és a szórakoztatóelektronikai üzletágakban elért magasabb jövedelmezőségnek, illetve annak, hogy tavaly az átszervezések 100 millió euróval kevesebbe kerültek a konszernnek. A társaság nettó eredménye a tavalyelőtti közel százmilliós mínuszból a múlt év végére 400 milliót meghaladó pluszba váltott. A február 22-i részvényesi közgyűlés elé pedig 650 millió eurónyi osztalékjavaslatot terjesztenek.
Ami az idei kilátásokat illeti, az igazgatóság várakozásai szerint a fejlődő piacokon ismét hegymenetbe vált mindhárom üzletág termékei iránti kereslet, kedvezően hathat a piacra, ha az USA-ban lezárul az egészségügyi reform. A világítástechnikai részleg professzionális termékei ugyanakkor szoros korrelációban vannak az üzleti ingatlanberuházásokkal, utóbbiban még nem nagyon látszanak a javulás jelei. A költségracionalizálás az idén is folytatódik, mintegy 150–205 millió eurós átszervezési kerettel számolnak. A magyarországi üzemek teljesítményéről még nem készültek el az összesítések, de mint Benedikt Laux, a holland nagyvállalat Kelet-Közép-Európáért felelős vezetője a közelmúltban lapunknak adott interjújában aláhúzta: ezek a gyárak a jövőben is stratégiai szerepet játszanak a Philips termelésében. A székesfehérvári üzembe az elmúlt időszakban több prémium kategóriás szórakoztatóelektronikai termék öszszeszerelése helyeződött át Nyugat-Európából. A Tamásiban lévő világítástechnikai gyárat pedig már az új, energiatakarékos technológiákra készítik fel.


