Folytatódik a magyar közösségi bormarketing
Az IDCM Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. nyerte el az Agrármarketing Centrum (AMC) által a magyar közösségi bormarketing idei első féléves szervezésére kiírt közbeszerzési pályázatot – tájékoztatott Oláh László, a Magyar Bormarketing Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. A 30 millió forintos összegű pályázatról szóló döntést a kiíró tegnap délután hozta nyilvánosságra, a határozat értelmében a szervezési tevékenységre való megbízás ez év január 1-jétől június 30-ig szól. A magyar közösségi bormarketingre várhatóan 2010-ben is a tavalyihoz hasonló összeg, mintegy 700 millió forint áll rendelkezésre. A legfontosabb feladat pedig az értékesítést elősegítő akciók – főként belföldi – szervezése lesz – mondta a szakember. n MTI-Eco


