"Kuruzslókra" és pénzügyi csalókra csap le a GVH
Néhány már meglehetősen jól ismert terület a versenyhatóság számára, mint ahogy jó pár vállalkozás sem első ízben kerül a GVH látókörébe – nyilatkozta a Világgazdaságnak Balogh Virág irodavezető. Kitért arra is, hogy a 2008 szeptemberétől hatályos, a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot tiltó törvény részben új kihívások elé állítja a vizsgálókat, illetve a versenytanácsot.
A pénzügyi válság nem egy céget indít a lakosság alacsonyabb teherbíró képességének kihasználására. Különböző befektetési ajánlatokkal, hitelekkel, a pénzhez jutás gyors lehetőségével csábítják az ügyfeleket, elhallgatva a fontos információkat, köztük az ügylet kockázatait.
Az ilyen jellegű magatartás keltette fel a versenyhivatal figyelmét például a Capital Partners és üzlettársai, az Invest Holding System Kft. vagy az Euro Correct Consulting Kft. esetében. Az utóbbi cég – figyelemmel jogelődjére is – sokadik alkalommal került a versenyhatóság elé, mindannyiszor amiatt, mert nem nyújtott egyértelmű tájékoztatást a fogyasztói csoportok lényeges tulajdonságairól.


