BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Növekedtek a globális PC-eladások

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Teljesítmény. Világszerte 5,2 százalékkal több, 306 millió személyi számítógépet (PC) adtak el 2009-ben, mint egy évvel korábban – áll a Gartner informatikai piackutató társaság tegnap közzétett felmérésében. Az eladásokat a legutolsó negyedév kiemelkedő teljesítménye húzta fel: 2008 hasonló időszakához képest 22,1 százalékkal több, 90 millió egységet meghaladó mennyiséget értékesítettek, ezzel az elmúlt hét év legjobb negyedévét produkálta a piac.

A kutatócég aláhúzta: az eredmények azért lehettek ilyen kimagaslók, mert az előző évben hatalmasat esett a piac a gazdasági válság miatt. Az előzetes adatok mindenképpen az eddig gyengélkedő PC-piac felépülését mutatják – véli Mikako Kitagava, a Gartner vezető elemzője.

A piackutató összeállítása szerint az eladásokat tekintve a legnagyobb gyártó továbbra is az amerikai Hewlett-Packard, amely éves szinten 11,3 százalékkal növelve értékesítését, 59 millió PC-t adott el tavaly. A tajvani Acer 29,4 százalékkal, 40 millió darabra növelte tavalyi eladásait, ezzel feljött a második helyre. A harmadik helyen a szintén amerikai Dell végzett, amely 9,1 százalékos visszaesést követően 37 millió gépet adott el.
A Gartner kutatói ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy a további bővülés egyáltalán nem biztos, az idén ugyanis jelentős drágulás indulhat a piacon. VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.