Az EMI 2008-ban még csak 412 millió fontos veszteségről számolt, de az idei üzleti évben viszont 1,6 milliárd font mínuszra számít a kiadó. A hatalmas veszteség jelentős részét a katalógus leírásának értéke adja.
A cég tartozásai 2,6 milliárd fontra rúgnak és erősen kétséges azok megtérítése. A tulajdonos Terra Firma már közölte a befektetőkkel, hogy elképzelhető, hogy 100 millió fontot kell beinjekcióznia a gondokkal küzdő kiadóba - tudósít a Reuters.
Az EMI átalakítással igyekszik úrrá lenni a zenepiaci nehézségein, például az illegális letöltések számának növekedésén. A vállalat 2 ezer munkahelyet szüntet meg, de az átstrukturálási folyamat következtében számos művészt haragított magára a cég. Az EMI így olyan nagy neveket veszített el, mint a Radiohead.
Eközben a tulajdonos Terra Firma több millió fontra pereli a Citigroupot az EMI 2007-es megvásárlása kapcsán. A befektetői csoport azt állítja, hogy szándékosan pumpálta fel 4 milliárd fontra a kiadó árát azzal, hogy nem árulta el: a másik vevőjelölt, a Cerberus Capital Management visszalépett az üzlettől.