Előleg segített a kórházakon
A Semmelweis Egyetem is járandósági előleg felvételére kényszerült – mondta lapunknak Stubnya Gusztáv stratégiai főigazgató. Ugyanis a gyógyításért kapott tb-pénz nem fedezi a tényleges dologi és bérköltségeiket.
A kormányzattal tavaly ősszel kötött megállapodás alapján számukra juttatott többletforrásból és az előre hozott havi működési tb-bevételből csak a lejárt beszállítói számlákat tudták kifizetni.
A megállapodás alapján a gyógyító-megelőző kasszának a múlt évben zárolt 13,3 milliárd forintjából októberben 4,5 milliárdot felszabadított a kormány, s azt átutalták az intézményeknek. Ugyanakkor az eredetileg 719 milliárdra tervezett idei kassza összegét 757-re növelték, ebből januárban újabb 6 milliárdot fizettek ki soron kívül – tájékoztatott az OEP szóvivője. Ezzel együtt úgy változtatták meg a finanszírozási menetrendet, hogy a kórházak és a szakrendelők a teljesítményeik után a korábbi három hónap helyett két hónap múlva kapják meg a pénzt az OEP-től. Az átállás miatt így januárban kétszer kaptak díjazást az intézmények.
Csupán az intézmények túlélését segítette a többletjuttatás – állítja Varga Imre, a Medicina2000 szakrendelői szövetség elnöke. Nem gondolja, hogy ebben a parlamenti ciklusban változik valami, viszont arra számít, hogy a választások után komoly átalakítások lesznek az ágazatban. A válságkezelés mellett változásmenedzselésre is szükség lesz – állítja. Egyébként a szövetség közel húsz éve sürgeti az intézményrendszer átalakítását.
Az egyedüli menekülési irány a járóbeteg-szakellátás és az egynapos sebészeti ellátás fejlesztése lehet, ez jár a legkisebb befektetéssel, és így válhat optimálissá a gyógyítás. Fontos azonban, hogy a feladatok átadása mellett gondoskodjanak a kórházi szakdolgozók és az orvosok átirányításáról is. Akkor lehetne sikeres ez a folyamat, ha az orvosok nem szakadnának el a kórházaktól, ha ott is néhány órás munkát végezhetnének. Egyrészt tudásuk naprakészsége, másrészt a betegekkel való kapcsolat ápolása érdekében – állítja az elnök.
A váci Jávorszky Ödön Kórház a jövő hónapra készül el az optimális struktúra kialakításának tervével. Erős András főigazgató elképzelhetőnek tartja a mátrix rendszerű ellátást, ahol nem osztályok, hanem a mindenkori ellátási igények szerint gyógyítanak. Tervezik a műszakos munkarend kibővítését is, például a sebészet és a traumatológia területére. A sürgősségi, az aneszteziológiai és az intenzív terápiás osztály már így működik. Mivel ezeken a helyeken nyolcórás munkarend van, nem kell ügyeleti díjat fizetni, de például a tervezhető műtéteket egyeztetni lehet a választott orvosok és a betegek között. A súlyponti váci kórházat keményen sújtja az OEP azon intézkedése, hogy a 2008-as évhez képest 18-20 százalékkal csökkentette az idén végezhető gyógyítási teljesítményeiket. Így csökken a bevételük és drasztikusan nőnek a várólisták, különösen a műtétes területeken, például a protézisekre váróknál. Elkerülhetetlen a változás – tette hozzá a főigazgató.


