Demszky és az MSZP is kiakadt a Regőczi-interjún
A főpolgármester állítása szerint nem a BKV volt vezérigazgató-helyettesével kizárólag kabinetülések vagy más hivatalos események alkalmából találkozott.
Mint ahogy azt már korábban megírtuk Demszky Gábor felháborodását az váltotta ki, hogy Regőczi Miklós a Népszabadságnak adott interjújában kitálalt a BKV-botránnyal kapcsolatban.
Hozzátette: a BKV-nál lobbistái nem voltak, így sem azokon keresztül, sem személyesen nem közvetített kérést vagy kívánságot Regőczi felé.
Demszky közleménye szerint Regőczi megtévesztő szándékát jól példázza azon valótlan állítása is, hogy a 4-es metró Rákóczi téri állomását egy nem létező lakossági tiltakozás miatt át kellett volna terveztetni.
Demszky szerint Regőczi Miklós a BKV ügyeivel összefüggő nyomozás gyanúsítottja, és mint ilyen, semmilyen igazmondási kötelezettség nem terheli. A védekezés érdekében akár valótlanságot is állíthat, a főpolgármester szerint ez történt most is.
Regőczi Miklós és a Magyar Nemzet mai állításaiból egyetlen szó sem igaz. Szemen szedett hazugság az egész cikk. Ismétlem: szemen szedett hazugság. Ezzel pedig újabb határt lépett át a jobboldali lejárató hadjárat. Mától a Fidesz számára az az egyetlen szabály, hogy nincs szabály. Minden megengedett: a nyilvánvaló, minden alap nélküli hazugság, a kitaláció is - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján.


