Cégvilág

Féláron értékesített hamis kukorica árasztott el minket

Egyre nagyobb problémát okoz a hamisított vetőmag a kukoricavetés előtt. Több ezer zsák vetőmagként árult árukukorica bukkant már fel az országban, főleg Jász-Nagykun-Szolnok megyében – mondta el a Világgazdaságnak Apostol Emília, a Vetőmag Szövetség és Terméktanács (VSZT) szakferense.

Mint arra Fábián László, a Pioneer termékmenedzsere felhívta a figyelmet: a jóval kisebb csírázóképességű árukukorica visszavetése akár 50-60 százalékos terméscsökkenést is okozhat.

A hamis vetőmag elleni, az áprilisi vetést megelőző kampányával egy viszonylag stabil piac szereplőit szólította meg a VSZT. A növény termőterülete 1,1 millió hektár körül mozog, és – ellentétben a kalászos gabonákkal, ahol a vetőmag-felhasználás aránya még a 30 százalékot sem éri el – a vetőmaghibrid felhasználása 100 százalékosnak tekinthető.

Vetőmagból van elegendő, a termelők inkább azon gondolkoznak, érdemes-e többet áldozni rá – mutatott rá Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke. Hozzátette: jelenleg 28-30 forint körül mozog a kukorica kilónkénti felvásárlási ára, míg a gazdák nagyjából 30 forintos árral kalkulálnak, ehhez alakítják beszerzéseiket is. Apostol Emília szerint természetes, hogy a forráshiánynyal küszködő gazdák ott spórolnak, ahol lehet, így lehet piaca a féláron (20 kilónként így is akár 20 ezer forintért) értékesített hamisítványoknak vagy az utántermesztett vetőmagoknak is.

Pedig a genetikán nincs értelme spórolni – emelte ki a vetőmaghibridek harmadát értékesítő Pioneer termékmenedzsere. Fábián László szerint már 10 százalékkal magasabb ár is meg tud térülni a hibrid nagyobb terméshozama miatt. A hozam ugyanakkor nem csak a vetőmag minőségétől függ: a hazai éghajlati viszonyok és a piac is okolható amiatt, hogy az elmúlt években igencsak hullámzó volt a betakarított kukorica mennyisége. A 2007-es rendkívül aszályos évben alig haladta meg a 4 millió tonnát, 2008-ban 9, tavaly pedig 7,5 millió tonna került a magtárakba.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

Gabonatermesztők Országos Szövetsége vetőmag vetés vetőmaghibrid kukorica GOSZ
Kapcsolódó cikkek