Cégvilág

Júniustól kapható a Sony 3D-s tévéje

A Sony japánban júniusban kezdi árusítani háromdimenziós lapos tévéjét. Várhatóan ez lesz az amúgy is telített piac következő nagy dobása, és legkeresettebb terméke.

A Bravia síkképernyős televízió gyártója azt reméli az új terméktől, hogy az LCD tévéik 25 milliós eladásának legalább 10  százalékát adja majd a következő pénzügyi évében. Emellett a 3D-s tévétől a Sony a többi üzletágának felfutását várja. Az új technológia hatással lehet többek között a digitális kamerákra, a Blu-ray DVD lejátszókra, a projektorokra, valamint a videó játékokra is.

A 115 centiméteres képátlójú készülék ára 350 ezer jen (3875 dollár) lesz - ebben benne van két pár 3D-s szemüveg is -, ami több mint 50 százalékkal haladja meg a gyártó hasonló nagyságú hagyományos LCD-tévéjének árát.

Az LCD-tévék piacát vezető koreai Samsung Electronics mögött a Sony és az LG küzd a második helyért. A Samsung a múlt héten kezdte el árulni 3D-s tévéjét hazai piacán és márciusban indítja a forgalmazást a világpiacon. A cég idén kétmillió ilyen készüléket akar eladni. A Sony azzal próbál elévágni, hogy új tévéje megjelenésével párhuzamosan PlayStation 3 videojáték-konzoljához való 3D-s játékokat is piacra visz. A Panasonic Corp. az LCD-tévé-piac negyedik legnagyobb vállalata a napokban kezdi el 3D-s tévéje értékesítését az USA-ban.

Sony Design 9 elismerést kapott

Az “International Forum Design Awards” (röviden: “iF”) több elismerés között két aranyéremmel tüntette ki a Sony-t

A Sony terméktervező tevékenységét az egyik legmagasabban jegyzett nemzetközi versenyben 9 iF díjjal jutalmazták, többek között 2 aranyéremmel is.

A győztes készülékek a Sony szinte összes termékcsaládját érintették, így a HDR-CX520V Handycam-et, az X sorozatú VAIO notebookot, a PCM-M10 lineáris PCM felvevőt. A közel 2,500 jelentkezőnek összesen 50 formatervezésért kapható aranyérmen kellett megosztoznia. Az innováció és a Sony egyedi megjelenését magán hordozó ZX1 sorozatú BRAVIA televíziók és a DSC-TX1 Cyber-shot digitális fényképezőgépek mindketten elnyerték az idei év arany iF Design díját, amelyet a CeBIT-en, az ismert nemzetközi kiállításon, Hannoverben adnak majd át.

A Sony terméktervező tevékenységét az egyik legmagasabban jegyzett nemzetközi versenyben 9 iF díjjal jutalmazták, többek között 2 aranyéremmel is.

A győztes készülékek a Sony szinte összes termékcsaládját érintették, így a HDR-CX520V Handycam-et, az X sorozatú VAIO notebookot, a PCM-M10 lineáris PCM felvevőt. A közel 2,500 jelentkezőnek összesen 50 formatervezésért kapható aranyérmen kellett megosztoznia. Az innováció és a Sony egyedi megjelenését magán hordozó ZX1 sorozatú BRAVIA televíziók és a DSC-TX1 Cyber-shot digitális fényképezőgépek mindketten elnyerték az idei év arany iF Design díját, amelyet a CeBIT-en, az ismert nemzetközi kiállításon, Hannoverben adnak majd át. -->

3D Panasonic televízió blu-ray lcd Bravia Sony Samsung tévé
Kapcsolódó cikkek