Itt az 50 milliós kishitel
Az új konstrukció kialakítását a bankok kezdeményezték, ám időbe telt, mire sikerült elfogadtatni a javaslatot idehaza és Brüsszelben is – mondták el a hazai Jeremie programot menedzselő MV-Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. vezetői. Benke Ákos vezérigazgató és helyettese, Bátora László kérdésünkre elismerte, hogy a válság hatására változtatni kellett volna a program szigorú feltételein. Ebbe az irányba mutat, hogy miután nálunk 2009 végére 51 százalékkal esett vissza az éven túli vállalkozói hitelek aránya, elindulhat a kishitelprogram.
Ugyanakkor Brüsszel is rákényszerülhet az átalakításra, miután kiderült: eddig három helyen – Magyarország mellett Walesben és Litvániában – indulhatott el program a hozzá csatlakozó 53 ország közül. A hazai szakértők szerint a hatékonyabb működéshez – nem csak Magyarországon – nagyobb mozgástér és határozott gazdasági stratégia kell.


