BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Stagnál a hazai tésztapiac

Az év második felénél előbb aligha várható bővülés a száraztésztapiacon, ám ez is csak arra lesz elég, hogy az ágazat tavalyi eredményét tudja megismételni – véli Káhn Norbert, a Gyermely Zrt. kereskedelmi igazgatója. A tésztapiac stagnálása nem új fejlemény: az évtized második fele óta gyakorlatilag hasonló eredményt produkál a szektor. A válság sem kezdte ki ezt a piacot, sőt, az elmúlt évben 1-2 százalékos bővülést tudott elkönyvelni az ágazat – mondta el Káhn Norbert, aki egyben a Gabonaszövetség tésztagyártói tagozatának vezetője. Szavait megerősítik a Nielsen adatai is. A piackutató legfrissebb felmérése is a korábbiaknak megfelelő, értékben 26 milliárd forintos piacot mutat, ahol a mennyiségi bővülést az alacsonyabb átlagár egyenlíti ki. Egy kiló száraztészta átlagára tavaly 509 forint volt, szemben az egy évvel korábbi 515-tel.

Ennek hátterében egyrészt az olcsóbb kereskedelmi márkák terjedése áll – tavaly az egy évvel korábbi 27-ről 34 százalékra emelkedett az ilyen termékek részaránya –, másfelől az akciók, promóciók terjedése is hozzájárult a forgalom emelkedéséhez. Ami a 70 ezer tonnás hazai száraztésztapiac első számú szereplőjének számító Gyermelyit illeti, a tavalyi évet mennyiségben 3,5-4 százalékos többlettel zárta, ezt az akciós intenzitás erősítésén túl a portfólió átalakításával érte el a cég. Előtérbe kerültek az alacsonyabb árú termékek, illetve a prémium kategória.

Az árcsökkenésre kézenfekvő magyarázat lehet a búza árának a 2007–08-as növekedést követő, éves szinten húsz százalék körüli zuhanása – a jelenleg 30 ezer forint körüli tonnánkénti ár a három évvel ezelőtti szintnek felel meg. Káhn Norbert azonban kiemelte: a tojás ára az elmúlt évben történelmi magasságokba emelkedett, így összességében a tészta árának 60 százalékát kitevő alapanyag ára növekedett az előző évhez képest. Négytojásos tészta esetében a késztermék kilójaként 8-10 forintos költségnövekedéssel kell számolniuk. Ez annál is inkább probléma, mivel búzából ugyan nem szorul importra Magyarország, tyúktojásból azonban igen.

A forint árfolyama azonban nem annyira az alapanyagárak alakulása miatt fontos, még csak nem is az export miatt, hiszen termelésük 2-3 százaléka talál vevőre külföldön. A forinterősödés az importnyomást csökkentette, ez is hozzájárult a tavalyi bővüléshez – mondta el a Gyermely Zrt. kereskedelmi igazgatója.

Ellenkező hatása volt az áfa júliusi emelésének: a tésztagyártók is a feketegazdaság előretörését tapasztalják. Ennek mértéke becslések szerint 30 százalékos.

Az átlagmagyar évente 6,5-7 kiló száraztésztát fogyaszt, ez nagyjából megfelel a nyugat-európai átlagnak. Nálunk azonban a tojás nélkül, durumlisztből készülő tésztával szemben a tojásos termék az elterjedtebb. Évi 52 ezer tonna körüli forgalommal ez a Nielsen által mért élelmiszer-kategóriák közül a tizenegyedik legnagyobb termékcsoport, ezen belül a forgalom felét a négytojásos tészták adják.

Cerbona: kelendőbbek a durumtészták

A tészta iránti kereslet élénkülését tapasztalta az utóbbi időben a piac második szereplőjének számító Cerbona Zrt. is. A székesfehérvári cég marketingvezetője, Sárik Ferenc lapunknak elmondta: a tésztafajtákon belül ők a tojás nélküli durumlisztből készült termékek fokozódó népszerűségét tapasztalják. A Cerbona által gyártott tésztatermékek közül a Durillo stabilan megtudta őrizni a durumszegmensben piacvezető pozícióját és volumenforgalmát – tette hozzá.

Elmondta: a fogyasztói és kereskedői visszajelzések szerint a minőségi termékeken belül a fogyasztó a megfelelő ár/érték arány elérésére törekszik. Disztribúciójuk is jelentősen fejlődött az elmúlt két évben a magyar piacon.

Elmondta: a fogyasztói és kereskedői visszajelzések szerint a minőségi termékeken belül a fogyasztó a megfelelő ár/érték arány elérésére törekszik. Disztribúciójuk is jelentősen fejlődött az elmúlt két évben a magyar piacon.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.