BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

EMFESZ: ez a harc lesz a végső?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Gordiuszi csomó lehet az EMFESZ Kft. eladásához kapcsolódó perek sorsa szempontjából az az újabb beadvány, amelyet a gázkereskedő 100 százalékos tulajdonosa, a RosGas AG nyújtott be április 26-án a moszkvai választott bíróságon. A RosGas az EMFESZ Kft. tavaly április 28-i eladásának érvényes voltát kívánja kimondatni – jelentette be pénteken a hazai gázpiac mintegy ötödét ellenőrző kft. ügyvezető igazgatója. Góczi István 4-6 hónapon belül vár döntést, amely révén fölöslegessé válhatnak az ügylet kapcsán – szerinte nem a tranzakció lényegéhez kapcsolódó – perek is. A moszkvai kereskedelmi és iparkamara mellett működő nemzetközi tekintélyű bíróság határozatát ugyanis más testületek is mérvadónak tekintik.

Ismert, hogy a gázkereskedőt Góczi István adta el egy olyan, a korábbi tulajdonos Mabofi Holdingstól kapott felhatalmazás felhasználásával, amelynek érvényességét a Mabofi nem ismeri el. Nem ismeri el a moszkvai választott bíróságnak adott megbízást sem – erről még korábban tájékoztatta lapunkat –, hiszen azt nem a Mabofi, hanem a nevében Góczi István a fenti meghatalmazással választotta. Kérdés, hogy a moszkvai bíróság jogosult-e az ügyben eljárni, ha magának a meghatalmazásnak az érvényes volta is perek tárgya. Felvetésünkre Góczi István arra emlékeztetett, hogy a meghatalmazás érvényességét eddig semmilyen bíróság nem vonta kétségbe, a perek pedig másról szólnak.

Pénteken az EMFESZ Kft. ellenkeresetet adott be a stockholmi választott bíróságon volt szállítója, az orosz–ukrán RosUkrEnergo (RUE) ellen, 1,2 milliárd dollárt követelve rajta, mert az 2009 januárja óta nem tudja teljesíteni 2015-ig szóló gázszállítási szerződését. A RUE 240 millió dollárt hajtatna be a kft.-n néhány hónapnyi átvett, de ki nem fizetett gáz ellenértékeként. (Formai okokból ekkor a RUE már lehetett a gáz eladója.) Az EMFESZ még ma is a szabadpiacról vásárol gázt, bár igazgatója szerint a RosGas 2018-ig vállalta a kft. ellátását.

Csütörtök óta a cégbíróságon is hozzáférhetők az EMFESZ auditált, önrevíziózott, 2008-as beszámolójának adatai. A cég saját tőkéje 33,2 milliárd forintos mínuszt mutat, ezért az ügyvezető szerint mielőbb 42 milliárd forintos tőkeemelésre lesz szükség. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.