EMFESZ: vissza a feladónak
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság„Bízunk benne, hogy az EMFESZ Kft. hamarosan viszszakerül a Mabofi Holdings ellenőrzése alá” – közölte a Mabofi igazgatója, David Brown abban a lapunkhoz eljuttatott közleményben, amelyben a Fővárosi Ítélőtábla május 5-i, írásban hamarosan kézbesítendő végzésére reagált. A másodfokú, jogerős döntés szerint a Magyar Energia Hivatal (MEH) hibázott, amikor tavaly tavasszal bejegyezte a svájci RosGas AG-t a versenypiaci gázkereskedő új tulajdonosának, ezért az eljárást meg kell ismételnie.
A MEH újbóli eljárása azonban aligha vezethet a RosGas tulajdonosként való elismeréséhez. A ciprusi Mabofi ugyanis már tájékoztatta a hivatalt, hogy tavaly az akarata és az érdekei ellenére cserélt gazdát az EMFESZ, az ügylethez használt meghatalmazás érvényességét pedig nem ismeri el. Nyilvánvaló, hogy ezen tájékoztatás után, akárhogyan is vélekedtek a bíróságok a felhatalmazás érvényességéről, az már nem lesz használható.
A hazai gázpiac ötödét ellenőrző kft. eladását a cég ügyvezető igazgatója, Góczi István bonyolította le, a vételár egy dollár és bizonyos adósságok átvállalása volt. Emiatt – a Mabofi fellépése nyomán – büntetőeljárást folytat ellene a Nemzeti Nyomozó Iroda. BHL


