BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hollywooddá vált Budapest

Ünnepélyes keretek között bemutatták tegnap Rákospalotán Európa egyik legnagyobb és legmodernebb filmstúdió-komplexumát, a 17 milliárd forintos beruházás keretében megépült, április végén átadott Raleigh Studios Budapestet. A 18 hektáron elterülő gyártóbázis a befektetők reményei szerint felpörgetheti a hazai filmipart, ami által Budapest a hollywoodi és az európai filmesek egyik gyártási központjává válhat hosszabb távon.

A nyolc stúdiót, valamint kiszolgáló- és irodaépületeket is magába foglaló zöldmezős beruházást a legnagyobb amerikai független stúdió, a hollywoodi Raleigh Studios magyar befektetőkkel, az Origo Film Grouppal közösen hozta tető alá, mintegy hatéves előkészítő munka után. Az így létrejött Raleigh Studios Budapest – amely az amerikai anyavállalat európai központjaként fog működni – teljes körű produkciós szolgáltatásokat nyújt majd játékfilmek, reklámfilmek és televíziós alkotások elkészítéséhez, az előkészítéstől a forgatáson át az utómunkákig.

„Már hosszú ideje kerestünk európai működési bázist, és számos érv szólt a mellett, hogy Budapest mellett döntsünk. Magyarország egyik legnagyobb vonzereje a filmesek körében az immár hat éve létező és működő, filmprodukciók számára igénybe vehető 20 százalékos adó-viszszatérítés lehetősége, emellett kiemelendő Budapest változatos épített környezete, amely a világ számos városát megidéző forgatási helyszínként is szolgálhat, ezzel vonzóvá téve a beruházást és annak helyszínét a külföldi producerek számára. Szintén előnyt jelentett a főváros jó megközelíthetősége” – mondta Michael Moore, a Raleigh elnöke. A beruházás költségeinek 85 százalékát az MFB finanszírozta nem támogatott hitellel, a maradék 15 százalékát önerőből állták a befektetők. Emellett egyedi kormánydöntés keretében 178 millió forintos állami támogatásban is részesült a projekt. „A beruházás körülbelül száz állandó munkahelyet teremt, a várt filmes bérmunkamegbízások által pedig több ezer főnek is foglalkoztatást biztosíthat a jövőben” – hangsúlyozta Michael Moore.

„Körülbelül 12 éves megtérüléssel számolunk, ehhez a tervek szerint évi 5-8 milliárdos forgalmat kell elérnünk, attól függően, hogy milyen produkciókat szolgálunk ki, a haszonkulcs ugyanis ennek a függvénye” – mondta a Világgazdaságnak Kovács István, az Origo Film Group igazgatóságának az elnöke. A stúdióegyüttes egyébként már el is kezdte az árbevétel termelését, ugyanis néhány napja elkezdték itt forgatni az amerikai Fox 2000 stúdió Monte Carlo című filmjét, amelyben a tinisztár Selena Gomez, valamint Andie MacDowell is szerepel, és amelynek Nicole Kidman az egyik producere.

A stúdiókban egyébként öszszesen akár 3-4 produkciót is forgathatnak egyszerre, és mint azt Michael Moore elmondta, már most nagy az érdeklődés Amerikából a gyártóbázis iránt, a következő két évre pedig már hét leendő produkcióval vannak a megállapodás közelében. A Raleigh elnöke hozzátette: mivel a cégük központja Hollywoodban van, így az ottani producerekkel helyben tudnak kapcsolatba lépni, ez jelentősen megkönnyíti számukra a produkciók idevonzását. Véleménye szerint abból, ha sok gyártást sikerül hazánkba csábítaniuk, hosszabb távon a többi itthoni stúdió is profitálhat. Elmondása szerint a stúdiókomplexum tőszomszédságában a jövőben további, a filmiparral kapcsolatos beruházások is várhatók.

Megnövekedett érdeklődés

„Mindenképpen jó hír

a hazai filmipar számára a Raleigh Studios Budapest megnyitása, ugyanis szélesíti a meglévő stúdióválasztékot, valamint ráirányítja a nemzetközi filmes szakma figyelmét Magyarországra” – mondta lapunknak Elek András, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) Filmiroda Igazgatóságának osztályvezetője. Hasonlóan vélekedik Csapó Tamás, az etyeki Korda Studios vezérigazgatója.

„A megnyitásnak mindenképpen az az üzenete a nemzetközi filmvilág számára, hogy érdemes idejönni akár a tengerentúlról is. Országunk filmes vonzása az egyik legerősebb Európában, jó feltételeket biztosítunk mind a szakmai beruházásokhoz, mind a filmforgatásokhoz” – mondta lapunknak. Hozzátette: már most is megnövekedett nemzetközi érdeklődést érzékelnek Magyarország iránt, ennek megfelelően jól alakul a stúdiójuk kapacitásainak lekötése is. Példaként említette, hogy a Korda Stúdióban készül a Showtime következő nagy volumenű produkciója, a Borgias című minisorozat, amely jelentős ideig leköti a komplexumuk egy részét. Bár a további produkciókról egyelőre nem kívántak nyilatkozni, mindent összevetve számításaik szerint az idén a tavalyinál jobb évük lesz.

A válság dacára egyébként már tavaly is jó éve volt a hazai filmgyártásnak, a Filmiroda adatai szerint közel 48,5 milliárd forint értékben forgattak hazánkban filmeket, az adókedvezmény által nyújtott közvetett támogatás összege pedig elérte a 6,9 milliárd forintot. Az itthon működő filmstúdiók ebből eltérő mértékben részesültek.

A Korda Stúdióban tavaly főleg reklámfilmek, zenei klipek forgatása volt jellemző, illetve az év végén a Mid Atlantic egyik produk-ciója dolgozott náluk.

A pomázi Stern Stúdiónak is főleg kisebb munkái voltak, a kihasználtsága 25 százalék körül alakult. A fóti

Mafilm-stúdió gyakorlatilag teljes kapacitással működött tavaly.

Mafilm-stúdió gyakorlatilag teljes kapacitással működött tavaly.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.