Cégvilág

Egy szlovák cég lenyomná a Csányi-féle Picket

Négy szlovák és egy cseh milliárdos cége, a Penta Holding a magyar „húsosfazék” körül ólálkodik – írja a Figyelő csütörtökön megjelenő címlapsztorijában.

Pénzből nincs hiány: az „ötös fogat” a szlovákiai kuponos privatizációban botrányoktól sem mentes ügyletekkel építette fel magát. E mellett bővelkednek azokban az üzleti tapasztalatokban, amelyeket csak az elmúlt húsz évben és csak a régióban lehetett megszerezni, vagyis a kisujjukban van minden közép- és kelet-európai trükk és fortély. Igazi nagypályások nyomulnak tehát a hazai húsiparban, méghozzá olyan tempóban, hogy hamarosan már a Csányi Sándor tulajdonában lévő Pick-csoportnak is kihívójává válhatnak.

A Penta csoport vagyona könyv szerinti értéken 2008 végén 2,3 milliárd euró (azaz mintegy 550 milliárd forint) volt, de ennek egyelőre csak kevesebb mint 1 százalékát adják a magyar érdekeltségek. A Figyelő utánajárt annak, hogyan lett ennyire sikeres cég a Penta Holding és milyen út vezetett el idáig.

A Penta 2007-ben szerezte meg az ellenőrzést a Mecom felett, majd 2008 nyarán – még a globális válság kirobbanása előtt – a debreceni feldolgozót is bekebelezte. Azóta gőzerővel folyik a regionális konszolidáció. A Debreceni Hús Zrt.-t és a hozzá tartozó Szole-Meat Kft.-t, valamint a Csabahús Kft.-t először egy új cégbe, a Debreceni Csoport Kft.-be olvasztották, majd az egészet egyesítették a Mecommal, és az így jól felhizlalt céget végül Carnibona-csoportnak nevezték át. Majd utóbbi ez év június 9-én bejelentette, hogy megveszi a Kaiser Food magyarországi élelmiszer-ipari vállalat legalább 97,3 százalékát.

Ezen ügylettel a Penta a Csányi Sándor OTP elnök-vezérigazgató tulajdonában lévő, piacvezető Pick mögött a második legnagyobb csoporttá válik a hazai húspiacon. A cég azonban elsőségre tör: a tervek szerint a debreceni egység évi 40 milliárd forintot valamivel meghaladó forgalmát 120–130 milliárd forintra duzzasztanák, ami kétszerese a jelenleg 60 milliárd forintos árbevételű Pick Szeged Zrt.-ének.

Penta Holding Szole-Meat Csányi Derbreceni feldolgozó Mecom Carnibona Pick
Kapcsolódó cikkek