Pénzre van szüksége a NeoFM-nek - Tőkét emel az Econet
Az alaptőke-emelés egyik célja az FM1 Zrt. által működtetett NeoFM elnevezésű országos kereskedelmi rádió beindítása és induló évi működése – eddig rövid lejáratú forrásokból, illetve a csoport árbevételéből fedezett – forrásigényének tőkeágon történő refinanszírozása.
A tőkebevonás másik indoka, hogy a Társaság hatékonyan kihasználhassa a válság és a részben a válság okán bekövetkező médiapiaci átrendeződések kapcsán esetlegesen kínálkozó akvizíciós lehetőségeket.
A zártkörű kibocsátás a tervek szerint készpénzes alaptőke-emeléssel
valósulna meg, melynek során a jegyzésre kötelezettséget vállaló személlyel szemben a meglévő részvényesek elsőbbségi jogukkal élhetnek majd. Az alaptőke-emelésre várhatóan 2010. július 5-i hatállyal kerül majd sor.


