Médiaszabályozás. Felesleges aggodalom, hogy beköltözik a politika a szerkesztőségek életébe, ellenkezőleg, sokkal távolabb kerül a politika a médiától – jelentette ki Szalai Annamária, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) Fidesz által delegált tagja a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában tegnap. Szalai Annamária a műsorban kitért a médiát érintő, a parlament nyári rendkívüli ülésszaka idején meghozott jogszabály-módosításra is, melyről szólva elmondta: a közszolgálati intézményeket a törvényhozás beemelte az alkotmányba. A testületi tag szerint a módosított alkotmány szövege azt is megfogalmazta, hogy három pilléren nyugszik a közszolgálat felügyelete, függetlenségének megőrzése: az autonóm hatóságon, a független tulajdonosi, valamint a civilekből álló közszolgálati testületen.
Mint mondta: a törvény egy közszolgálati kódexről is szól, mely arról is rendelkezik majd, hogy a közmédiumoknak milyen közszolgálati feladatot kell ellátniuk, és annak érvényesülését is ellenőrzi. „A cél, hogy sokkal értékesebb, jobb minőségű tartalom legyen a közmédiumokban” – fűzte hozzá.
A televíziós szféra finanszírozásáról Szalai elmondta: eddig túl szabad volt a költekezés, és párhuzamos rendszerek épültek ki. Két közszolgáltató versengett azon, hogy felesleges terjesztői kapacitásokat kössenek le az állam pénzén, olyanokat, amelyeket ki sem tudnak használni. Hozzátette: tisztább profilokat kell teremteni a közszolgálati csatornáknál, ezenkívül meg kell szüntetni a párhuzamosságokat, mert feleslegesek, és költséges a fenntartásuk, ugyanis a magyar államnak nem lehet célja, hogy két állami céget versenyeztessen.
Az online média szabályozásáról a létrehozandó összevont média- és hírközlési hatóság leendő vezetője azt mondta, csak részben kell új szabályokat alkotni, a területen inkább egységesítés szükséges: hasonló módon kell szabályozni, ha ugyanaz a tartalom hagyományos felületen és online is megjelenik. VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.