Cégvilág

Plasztikkártya lehet az üdülési csekkből

A mai, papíralapú üdülési csekk helyett plasztikkártya bevezetését támogatja Bánki Erik, a parlament sport és turizmus bizottságának fideszes elnöke - írja keddi számában a Magyar Hírlap.

A politikus a lapnak azt mondta: az üdülési csekk megszüntetését támogatja, de a csekkrendszer eltörlését nem. A mostani papíralapú csekk korszerűtlen és előállítása költséges. "Abban gondolkodunk, hogy egy olyan elektronikus plasztikkártyát vezetnénk be, mint a rekreációs kártya" - mondta. Ennek egyszeri a kibocsátási költsége, az üzemeltetés pedig minimális. Ma 6-7 százalékot vesznek le az üdülési csekkről kezelési költségként. Ez pazarló rendszer, felesleges kiadásokat jelent - írja a lap.

Bánki Erik elmondta azt is: a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány tavalyi forgalma 45 milliárd forint volt, ebből mintegy 3 milliárd jutalék. Mindezt meg kell szüntetni és azt a pénzt, amit ezen az ágon megtakarítunk, vissza kell forgatni a szociális üdültetés támogatására és a turizmus élénkítésére - mondta a politikus a lapnak.

Bánki Erik kifejtette azt is: a Magyar Turizmus Zrt. működési költségéből 500 millió megtakarítható, amit az ország reklámozására lehet fordítani. Úgy vélte: kell egy új, 6-7 ezer férőhelyes konferenciaközpont, amelyet Budapesten kell megépíteni.

turizmus üdülési csekk plasztikkártya
Kapcsolódó cikkek