Cégvilág

Sokszor nem az orvos, a gyógyszerár diktál

Minden második beteggel előfordul, hogy az ár miatt nem tudja kiváltani vényköteles gyógyszerét, harmaduk él az olcsóbb helyettesítés lehetőségével. Az idősebbek betartják az orvos utasításait.

A WEBBeteg.hu regisztrált felhasználói körében végzett felmérés szerint a krónikus betegek 13 százalékánál rendszeresen előfordul, hogy a gyógyszer ára miatt nem tudja kiváltani a számára felírt vényköteles készítményt. Az alacsony jövedelműek esetében (50 ezer forint alatt) ez 27 százalék. Gyakran (20 százalék) fordul elő azok körében a szükséges tabletta kiváltásának elmaradása, akik öt, vagy annál több betegségben szenvednek – derült ki a Szinapszis Kft. által végzett kutatásból.

A megkérdezett krónikus betegek egyötöde tapasztalja, hogy gyógyszerésze magától ajánl fel helyettesítő szert. A felajánlás gyakrabban hangzik el, ha a vásárló több krónikus betegségben szenved, és összességében sokat költ vényköteles gyógyszerekre. A gyógyszerész által javasolt helyettesítő készítményt elfogadó betegek aránya közel 30 százalékra becsülhető, hiszen döntő többségük (46 százalék) – jellemzően idősebbek – nem váltaná le egyből a terméket, ha nem orvosától kérne véleményt a felajánlott cseréről. A recepten szereplő gyógyszerhez a betegek 23 százaléka – elsősorban fiatalok – ragaszkodnak.

Ugyanakkor páciensek 51 százaléka soha nem kérdez rá, létezik-e a felírt gyógyszer helyett olcsóbb, helyettesítő készítmény. A csere lehetőségére egyébként a fiatalabbak (30 év alatt) valamelyest gyakrabban kérdeznek rá, illetve érdeklődőbbek azok is, akik számára a szükséges gyógyszer(ek) költsége jelentős anyagi terhet jelent.

A megkérdezett – receptköteles gyógyszert egyébként folyamatosan alkalmazó – krónikus betegek háromnegyede saját bevallása szerint mindig úgy alkalmazza a felírt szereket, ahogyan azt orvosa előírta. 23 százalékuk van, hogy az előírt dózist módosítja, míg két százalékuk egyáltalán nem tartja be az orvos utasításait. Legkevésbé az idősebb (60 fölötti) betegek szoktak a terápiától eltérni, míg az orvosi tanácsot leggyakrabban megszegőknek a 40-49 év közöttiek számítanak.

A terápián módosító betegek 56 százaléka jellemzően csökkenti az előírt napi dózist, míg 41 százalékuk saját aktuális állapotától függően növeli, vagy épp csökkenti azt. A napi adag módosításának legfőbb oka, hogy a beteg jobban érzi magát (35 százalék), de sokan vannak, akik egyszerűen „csak” a folyamatos gyógyszerszedést ellenzik (17 százalék), míg mások „gazdaságossági” szempontok miatt változtatnak az adagon (16 százalék), mondván, hogy a gyógyszer így tovább tart – és kevesebbet kell fizetni érte. A dózis-módosító betegek 63 százaléka egyáltalán nem egyeztet orvosával a változtatásról.

A válaszadók 33 százalékával ritkán, 3 százalékukkal pedig gyakran fordult elő, hogy a folyamatos alkalmazásra rendelt vényköteles szert elhagyták, és erről orvosukkal sem egyeztettek. Az életkor emelkedésével jelentősen nő azok aránya, akik mindig betartják a terápiát: az 50 évesnél idősebbek 70 százaléka mindig az előírások szerint szedi gyógyszereit.

Szinapszis felmérés webbeteg gyógyszerár
Kapcsolódó cikkek