3D-be fordul a tévés világ
A legóvatosabbnak a Futuresource Consulting bizonyult, szakértői szerint ebben az évben világszerte 1,5 millió 3D-s televízió eladásával lehet számolni, ugyanez a mutató a Display Searchnél negyedéve még 2,5 millió volt, a napokban kiadott legújabb előrejelzése szerint viszont már eléri a 3,4 milliót. Elemzőinek mostani meglátása szerint négy éven belül a piac már megközelítheti az évi 43 milliót. Jelenleg az újonnan eladásra kínált lapostévék alig 5 százaléka 3D-s, az arány 2014-re már elérheti a 37 százalékot.
Igaz, hogy a boltokban ma még főként a kétdimenziós televíziók dominálnak, a szórakoztató elektronika holnap Berlinben záruló legutóbbi nemzetközi seregszemléjén, az IFA-n egyértelműen a 3D technológiáé a főszerep.
A piackutatók egy dologban viszont egyetértenek, hogy a 3D tévéket gyártók az első években főként az amerikai keresletre építhetnek, az idén eladandó mennyiség több mint a felének az USA lesz a felvevőpiaca.
Ahhoz azonban, hogy az új technológia terjedése beváltsa a piackutatók és a készülékgyártók reményeit, szükség van megfelelő 3D-s tartalmakra is. A tartalomipar szereplői is elindultak már, de a készülékgyártóknál jóval lassabb ütemben, így nem véletlen, hogy végül a gyártók is egyre inkább bekapcsolódnak a 3D-s tartalmak előállításába, erre utal jó néhány a közlemúltban bejelentett stratégiai együttműködés a számítógépes játékgyártókkal, vagy a tévécsatornákat üzemeltetőkkel.
A 3D-s tartalmak eddigi egyértelmű nyertesei a sport- és játékrajongók, előbbiek a Roland Garros teniszverseny játszmáit, valamint a dél-afrikai focivébét követhették a megszokottnál eggyel több dimenzióban. Addig is amíg a profi 3D tartalmak elkészülnek, már annak sincs akadálya, hogy házilag készítsünk ilyeneket az ugyancsak az IFA-n bemutatott háromdimenziós kamera jóvoltából.
3D-s tévépenetráció
(a háztartások százalékában)
USA Nyugat-Európa
2010 3,0 1,0
2011 5,0 2,0
2012 11,5 5,5
2013 28,0 13,0
2014 47,0 23,5
2015 70,0 39,0


