Cégvilág

Richter Gedeon az év történelmi üzletembere

A Menedzserek Országos Szövetsége (MOSZ) Richter Gedeont, a magyar gyógyszeripar és a Richter gyógyszergyár megalapítóját választotta az év történelmi üzletemberének. Az alkalomból tudományos ülést rendezett a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. A MOSZ Richter Gedeon érdemeinek elismeréseként emléktáblát adott át Bogsch Eriknek, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatójának.

A MOSZ hagyományteremtő módon meg kíván emlékezni a történelmi jelentőségű magyar vállalatvezetőkről, üzletemberekről, menedzserekről, olyan személyiségekről, akik tevékenységének társadalmi-gazdasági hatása jól leírható, nyomon követhető és napjainkban is érzékelhető. Úgy döntött, hogy elsőként Richter Gedeonról emlékezik meg. Az évente megrendezendő eseménysorozathoz egy emlékdíj kapcsolódik, amit az utódvállalat képviselője, a díjazott leszármazottja, az illetőről már elnevezett vagy a nevét most felvevő intézmény vezetője vesz át.

Az adott év történelmi üzletemberének kiválasztásánál a MOSZ vezetését az vezérelte, hogy a kiválasztott személy kiemelkedő üzletember legyen, szervezetet működtessen gazdasági környezetben. Lehet vállalatalapító, tulajdonos, első számú és beosztott vezető egyaránt. Legyen erkölcsileg feddhetetlen, a kiválasztása politikai szempontoktól mentesen történjen. Tevékenysége az annak ideje alatt értelmezhető Magyarország területére koncentrálódjon. Az időhatár a hazai kapitalizmus kezdeti korszaka, élő személy nem jelölhető.

A gyógyszergyár alapító Richter Gedeonról gálaműsor keretében egy róla szóló film levetítésével és egy kiadvány megjelentetésével emlékeznek meg.

történelmi üzletember Richter Gedeon Menedzserek Országos Szövetsége
Kapcsolódó cikkek