BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Meglepődtek a gyógyszergyártók a k+f-változtatás miatt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A gyógyszeripart sem kerülik el a válságadók okozta pluszterhek. A költségvetést megalapozó törvénymódosítások közt szerepel az orvoslátogatói díjakból és a támogatott szerek után befizetendő adóból megszüntetnék a K+F kiadások leírhatóságát, ami piaci számítások szerint 2-2 milliárd forint plusz kiadást jelenthet az Egisnek és a Richternek is.

A benyújtott törvényjavaslat elfogadására várhatóan december elején kerül majd sor, így várhatóak módosító javaslatok. Azonban a javaslatból egyértelműen kiderül, hogy a kormányzat meg kívánja adóztatni a gyógyszeripari szektor nyereségét is.

A TB által támogatott készítmények forgalma után 12 százalékos adót kell fizetniük a gyártóknak az Egészségbiztosítási Alap számára, mely kötelezettségüket egy 2009-es törvénymódosítás értelmében kutatás-fejlesztési (K+F) költségeikkel csökkenthettek a társaságok.

Orvoslátogatóik után pedig havonta meghatározott összeget kellett megfizetniük a gyártóknak, azonban a módosítás értelmében a K+F költségek itt is levonhatóak lettek.

A törvénymódosítás értelmében ezen levonhatóságok megmaradnának a K+F esetében, csak nem lehetne azt igénybe venni az Egészségbiztosítási Alap terhére. Azonban a 12 százalékos külön adó és az orvoslátogatói díj is ide tartozik.

Piaci elemzők szerint a szektor adóterheinek növekedését nem árazta be a piac és mivel a két legjelentősebb szereplőnek a módosítás éves szinten akár több mint 2-2 milliárd forintos extra terhet is jelenthet, az árfolyamok esésére lehet számítani. A Richter szerdán 1,25 százalékos mínuszt ért el délutánra, míg az Egis 1,32 százalékos csökkenést ért el - mondta Kuti Ákos, az Equilor elemzője a Tőzsdefórumnak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.