BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Emfesz: 300 ezer fogyasztónál emelkedhet a gáz ára

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az Emfesz ügyvezetője az MR1-Kossuth Rádióban elmondta: nincs csődben a cég, de ha nem kap kormányzati segítséget, 300 ezer fogyasztó nyolc százalékkal drágábban kapja a gázt.

Az Emfesz Kft. gázszolgáltató szerdán közölte, hogy mintegy hárommilliárd forinttal tartozik neki Pomázi Csaba több cége, a Dunacent Kft., az ENERGOTT Kft., az Alfa-Nova Kft., illetve a Szegedi Hőszolgáltató Kft. 

Góczi István, az Emfesz ügyvezető igazgatója az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában elmondta, fűtés mindenképpen lesz, tehát „a fogyasztók ellátása bármilyen szituációban garantált”, csak az nem mindegy, hogy milyen áron. Az Emfesz éppen a kedvezményes ár fenntartása érdekében fordult segítségért a kormányhoz, reményei szerint nem hiába.

Góczi István kiemelte, ha nem sikerül megoldást találni, akkor 300 ezer fogyasztó gázszámlájának összege megemelkedik nyolc százalékkal.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közölte: figyeli az Emfesz-szel kapcsolatos eseményeket és biztosítva látja a gázellátást. Az esetleges ellátási kockázatok kezelésére a jogszabályi környezet megfelelően kidolgozott, részletes forgatókönyvek alkalmazását teszi lehetővé, melyek indokolt esetben automatikusan életbe lépnek.

Mint arról tegnap beszámoltunk, a Dunacent, Pomázi Csaba legnagyobb cége cáfolta, hogy tartozna az Emfesznek. Az energiaszolgáltató ennek kapcsán közölte: azonnali hatállyal valamennyi polgári- és egyéb jogi eszközt - ideértve többek között a készfizető kezességek érvényesítését, a felszámolási eljárások megindítását, a finanszírozó bankok értesítését – igénybe vesz a tartozás rendezése érdekében.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.