BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hatalmas tüntetés készül Budapesten- utcára vonulnak a sertéstenyésztők

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az MSSZ két héten belül demonstrációt szervez, ha nyílt levelére nem érkezik érdemi kormányzati reakció.

Nyílt levelet küld Orbán Viktor miniszterelnöknek a Magyar Sertéstartók Szövetsége (MSSZ) – erősítette meg az agromonitor.hu-nak Sákán Antal, az érdekképviselet elnöke. Az MSSZ két héten belül demonstrációt szervez, ha nyílt levelére nem érkezik érdemi kormányzati reakció. A szervezet szerint a mintegy 3 milliós sertéslétszám a közeljövőben 200-300 ezer darabbal biztosan csökken, de akár 1,5 milliós állománykivágás is lehet, mivel a termelők ma a felnevelt hízókon 6-8 ezer forintot buknak a drasztikus takarmánydrágulás miatt. Az MSSZ sürgeti, hogy a kormány a hazai készletekből vásároljon fel takarmánykukoricát és az állattartóknak biztosítson vásárlási lehetőséget kamatmentes fizetési határidővel. A szövetség emellett szorgalmazza, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) fizesse ki a tavalyra és az idénre járó ágazati állatjóléti támogatásokat.

Orbán Viktor miniszterelnökhöz intéz nyílt levelet a Magyar Sertéstartók Szövetsége, mert megítélése szerint a sertéságazatban kormányzati beavatkozások nélkül „világháborús” károk keletkezhetnek. Sákán Antal, az MSSZ elnöke az agromonitor.hu-val azt közölte, hogy az érdekképviselet a dokumentumot várhatóan e hét második felében teszi közzé. Hozzátette: ha a nyílt levélre nem érkezik érdemi kormányzati reakció, a szövetség két héten belül demonstrációt szervez. (Mint ismert, az érdekképviselet a közelmúltban már elküldött egy levelet Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszternek, amelyben a „meghirdetett nemzeti együttműködés keretén belül” intézkedési javaslatokat fogalmazott meg).

Az MSSZ szerint a sertéstartók a hízók értékesítésén ma 6-8 ezer forintot buknak, mivel a duplájára nőtt gabonaárakat nem lehet érvényesíteni a húsárakban a fogyasztók árérzékenysége miatt. Ezért a mintegy 3 millióra tehető mai sertéslétszám csökkenése várható. A visszaesés gyors kormányzati intézkedések esetén is 200-300 ezer darabos lehet, beavatkozások nélkül pedig elérheti a 1,5 milliót is. Így az egyébként is rendkívül szűkösnek tartott jelenlegi sertésállomány megfeleződése sem kizárt – véli a szövetség.


 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.