Várakozások. Nyereségének jelentős visszaesését várja az idén a Richter – közölte Bogsch Erik, a gyógyszergyár vezérigazgatója tegnapi sajtótájékoztatóján, ám a csökkenés várható mértékét nem számszerűsítette. Számításaik szerint az árbevétel euróban számítva stagnál, az üzemi eredményhányad a tavalyi 23,1-ről az árbevétel 16 százalékára esik vissza. Az idei pénzügyi eredménnyel kapcsolatban úgy fogalmazott a vezérigazgató: az „nem biztos, hogy lesz”.
Az eredmény csökkenésére Bogsch Erik szerint elsősorban azért lehet számítani, mert a tavalyi cégfelvásárlások, valamint az oroszországi hálózatbővítés miatt számottevően megemelkednek az idén a marketing- és értékesítési költségek. A kutatás-fejlesztési kiadások az árbevétel 12-13 százalékára nőnek a tavalyi 11-ről, és várhatóan 35 milliárd forintot érnek el, a beruházásokra 24 milliárd forintot szánnak.
A gyógyszergyár Magyarországon stagnáló forgalommal számol. A jelentősebb piacok közül Oroszországban euróban számolva 5 százalékos növekedést, Ukrajnában dollárban 10, a többi szovjet utódállamban 5-10 százalékos euróban számított bővülést vár a vezérigazgató. A kelet-európai országokban euróban 5 százalékkal nőhet a forgalom. Ezen belül a legnagyobb piacon, Lengyelországban helyi valutában 5 százalékos bővülés várható.
A Richter nemzetközi számviteli szabályok alapján készült, konszolidált tőzsdei gyorsjelentése szerint a tavalyi negyedik negyedévi nyereség 10,2 milliárd forint lett, 23,9 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál. Tavaly a gyógyszergyár 33,1 százalékkal, 67,8 milliárd forintra növelte nyereségét.
A társaság árbevétele az október–decemberi időszakban 59,6 milliárd forint volt, ez 15,1 százalékkal alacsonyabb a 2009. negyedik negyedévinél, s kisebb az elemzők által becsült 62,1 milliárdnál is. Az Equilor értékelése szerint a gyorsjelentés rávilágít, hogy égetően fontos a cég számára az új termékek, gyógyszerek piacra vezetése; mivel több piacon is nyomás alatt vannak az értékesítési számok. GIJ
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.