Nagy év előtt a Nabucco
A vezeték lefektetésének idejére ezek így sokkal több munkahelyet is teremthetnének, mint a kisebb kapacitású és a meglévő gázrendszerre alapozó AGRI vállalkozás. Magyar részről az utóbbi mellett éppen az olcsósága és egyszerű volta szól. Mindhárom csőre persze nincs szükségünk.
Az Orbán-kormány egyelőre mindhárom mellett kiáll, de Fellegi Tamás fejlesztési miniszter nemrég az AGRI-ról mondta, hogy az ország vezetése számol vele a gázigény kielégítésében. Az AGRI megvalósíthatósági tanulmánya április 1-jére készül el. A Nabuccóé kész, a Déli Áramlaté még várat magára. Magas szintű magyarországi tárgyalásai után Reinhard Mitschek, a Nabucco Gas Pipeline International igazgatója a Világgazdaságnak nyilatkozott a projekt állapotáról.
További részletek a holnapi Világgazdaságban!


