BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A németek étvágyában bízik a hazai vendéglátás

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az élelmiszerárak, a rezsiköltség és a minimálbér növekedése is sújtja a vendéglátósokat, az egy évvel korábbinál mégis 7,7 százalékkal több ilyen főtevékenységgel bejelentett vállalkozás működött márciusban. Bár a magyar uniós elnökség mostanáig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a közelgő nyári szezonban a német turisták felfuttathatják a forgalmat.

A tavaly januárihoz képest 28 százalékkal – 69-ről 50-re – csökkent a felszámolás alá került cégek száma idén a vendéglátásban, februárban viszont 22,8 százalékkal – 70-ről 86-ra – nőtt. Az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint országosan 7,7 százalékkal több ilyen tevékenységgel foglalkozó vállalkozás működött, mint 2010 márciusában: összesen 23 735.

A cégek számának növekedésével párhuzamosan a foglalkoztatottak száma valamelyest csökkent a vendéglátásban, legalábbis az idei első negyedév adatainak tanúsága szerint: míg 2010 decemberében a vendéglátó ipari társaságok 79 346 főt alkalmaztak, 2011 márciusában már csak 78 765-öt.

Ami a hamarosan kezdődő nyári szezont illeti, a vendéglátósok javulásra számítanak, hiszen az európai – különösen a magyar turizmus szempontjából is különös jelentőséggel bíró német – gazdaság beindulni látszik – mondja Dr. Böröcz Lajos, a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének (VIMOSZ) főtitkára.

Ugyanakkor az élelmiszerárak növekedése, a víz-, az energiaköltségek, a csatornadíj inflációt meghaladó mértékű emelkedése és a minimálbér, valamint a szakmunkás minimálbér emelése nehezíti a vendéglátás terén működő cégek életét, ráadásul idéntől a munkavállalóknak havonta adható 18 ezer forint étkezési támogatás élelmiszerre is felhasználható az áruházakban, ami nem tesz jót az éttermek, vendéglők forgalmának – hívja fel a figyelmet a szakember. Hosszabb távon problémát okoz majd a dohányzás betiltása is. A magyar vendéglátás viszont valószínűleg még 2012-ben sem lesz kint a gödörből teljesen – véli a szakértő.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.