Megrepedt a fukusimai erőmű fala - szivárog a radioaktív víz
A Tokyo Electric Power illetékesei szerint a cég betont önt majd a nyílásba, hogy megszüntessék a szivárgást. "Próbáljuk meghatározni, miért emelkedik a környező tengervízben a sugárzás mértéke és ebben a kontextusban ez lehet az egyik lehetséges indok" - mondta Hidehiko Nisijama a Nukleáris és Iparbiztonsági Ügynökség helyettes vezetője.
A Business Insider jelentése szerint tegnap vizsgálatokkal igazolták, hogy a földrengésben megsérült atomerőmű körzetében valóban a megengedett szint tízszeresére rúg a talajvíz radioaktivitása.
A szakértők már korábban figyelmeztettek arra, hogy a reaktorok hűtéséhez használt nagy mennyiségű tengervíz szivároghat az üzemből. Hivatalos jelentés ugyanakkor nem érkezett arról, hogy pontosan mennyi radioaktívvá vált hűtővíz juthatott a talajba, illetve a tengerbe. A japán hatóságok ugyanakkor továbbra sem látnak okot komoly aggodalomra, mivel – mint mondják – az erőműből kijutó víz gyorsan eloszlik, ezért nem jelent nagy veszélyt.
Közben a japán miniszterelnök, Naoto Kan is látogatást tett a március 11-i földrengés elpusztult parti városokban. A miniszterelnök most először látogatott el a katasztrófa sújtotta területre, igaz, a földrengés napját követően egyszer már átrepült felette helikopterrel. Kao biztosította a helyieket arról, hogy minél hamarabb újrainduljon a halászat a környéken és fedél is kerüljön a sok százezer hajléktalanná lett ember feje fölé.