Cégvilág

Jókora veszteség a Malévnál - Ideiglenes "pilótát" neveztek ki

A Malév éves rendes közgyűlésén pénteken a részvényesek 24,56 milliárd forint veszteséggel fogadták el a társaság 2010. évi mérlegét, és az új vezérigazgató kinevezéséig június 1-jétől Limburger Lórántot bízták meg a vezérigazgatói teendőkkel.

A légitársaság tulajdonosi jogait gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) közölte, hogy a veszteség 275 millió forinttal volt kisebb a 2009. évinél. A közgyűlésen jóváhagyták Martin Alexander Gauss vezérigazgató munkaviszonyának megszűnését. A közlemény szerint a megbízott vezető, Limburger Lóránt 2007-től a Malév Ground Handling Zrt. vezérigazgatója.

A tőkerendezéséről a közgyűlésen nem hoztak döntést, azt az orosz Vnyesekonombankkal folytatandó további tárgyalások miatt június 24-re halasztották. Az április elsején megtartott rendkívüli közgyűlésen a fő tulajdonos, az MNV 2,5 milliárd forint tőkét juttatott a társaságnak, amiből 25 millió forinttal emelték meg a jegyzett tőkét 440,1 millió forintra.

Az elmúlt évben a Malév menetrendszerinti járatain 2,984 millióan utaztak, 8 százalékkal kevesebben mint 2009-ben, miközben a járatok száma 13 százalékkal csökkent. A közgyűlés tudomásul vette Gergely Máté igazgatósági tag lemondását és helyére Schneller Márton Domonkost választotta meg öt évre - áll a közleményben. Miután lejárt a légitársaság üzemi tanácsa által delegáltak mandátuma a felügyelőbizottságban, helyükre Balla Mihályt és Mészáros Lászlót jelölték.


A Malév 96 százalékban a magyar állam tulajdona. A Vnyesekonombank a légitársaság egyik kisebbségi közvetett tulajdonosa az AirBridge Zrt.-n keresztül. Az orosz befektetési bank finanszírozója is a magyar légitársaságnak. A múlt év végi információk szerint 102 millió euróval tartozott a Malév a Vnyesekonombanknak.

Malév MNV Limburger Lóránt veszteség közgyűlés Martin Alexander Gauss
Kapcsolódó cikkek