Cégvilág

Shell, Esso, Total - Óriási benzinkartellt leplezett le Berlin

A német kartellhivatal felmérése igazolta azt, amiről az ország autótulajdonosai már régóta tudtak, nevezetesen, hogy a benzinárak Németországban magasabbak a kelleténél, méghozzá különösen az ünnepnapok, szünidők előtt.

Kormánykörökből szerzett információk szerint a több mint 200 oldalas tanulmány a benzinárak utóbbi három évben történt alakulásával foglalkozott. A DPA által idézett elemzés szerint az öt nagy ásványolajkonszern, az Aral/BP (piaci részesedése 23,5 százalék), a Shell (22 százalék), a Jet (10 százalék), az Esso és a Total (egyenként 7,5-7,5 százalék) uralják a piacot. A kialakult oligopol struktúra a tanulmány szerint káros a fogyasztókra nézve.

A jelentés arra a jelenségre is kitér, miszerint a benzinárak Németországban főként a szabadságok ideje előtt, húsvét előtt és hétvégeken drágulnak, adott esetben csak pár napra, sőt néhány órára. A vizsgálat szerint "az ármegállapítások" kezdeményezőiként csaknem mindig a két piacvezető jelenik meg. Ha ugyanis az első számú konszern emeli az árakat, akkor mindössze néhány órán belül a második számú konszern követi, majd csatlakozik a harmadik is, így az emelés országossá válik. Az árcsökkenések is ugyanígy gyűrűznek végig, épp csak hogy lassabban.

A szövetségi kartellhivatal tanulmányának elkészítése érdekében a szakértők egyenként 100-100 benzinállomást ármozgásait vizsgálták meg Hamburgban, Kölnben, Lipcsében és Münchenben 2007 januárja és 2010 júniusa között. Andreas Mundt, a szövetségi kartellhivatal elnöke a vizsgálati jelentést a napokban mutatja be hivatalosan. A hatóság szerint valamennyi nagy ásványolajkonszern kiterjedt rendszerrel rendelkezik a konkurencia megfigyelésére és nyomon követésére, ezért a titkos egyeztetések feleslegesek. A konszernek árképzési módszere ellen a kartellhivatal jogilag nem sokat tehet, nem valószínű, hogy megfogatható a tiltott áregyeztetés. Mindamellett az ásványolajkonszernek a jövőben vélhetően szigorúbb ellenőrzéssel számolhatnak a fúziót illetően.

üzemanyag benzin esso total benzinkút Aral
Kapcsolódó cikkek