Cégvilág

Vége a válságnak? Ötödével több autót helyeztek forgalomba

Az év első negyedévben az árutonna-kilométerben mért áruszállítási teljesítmény – elsősorban a nemzetközi szállításnak köszönhetően – 6 százalékkal nőtt, miközben közel azonos mennyiségű árut szállítottak, mint az előző év azonos időszakában. A helyközi személyszállításban az utasforgalom stagnált, míg az utaskilométerben mért teljesítmény másfél százalékkal csökkent. Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma 8 százalékkal nőtt, s 1,7 millió főt tett ki. A Magyarországon első alkalommal forgalomba helyezett személygépkocsik száma csaknem ötödével (17 ezer darabra) nőtt az egy évvel korábbihoz képest, ezek 28 százaléka használt volt – áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) összefoglalójában.

A szállított áruk tömege – 58 millió tonna – a 2010. I. negyedévben szállított mennyiséggel azonos, módozatonkénti bontásban azonban eltérő a kép. A vasúti (5 százalék) és a csővezetékes (2 százalék) szállítás növekedett, míg a belvízi (6 százalék), a közúti szállítás (2 százalék) csökkent. Az árutömeg 66 százalékát közúton, 18 százalékát vasúton szállították; belföldi viszonylatban a közúti fuvarozás részesedése a meghatározó (86 százalék) – a vasúti, a csővezetékes, a belvízi és a légi szállítás nemzetközi jellegéből adódóan. Az árutonna-kilométerben mért teljesítmény – 13 milliárd árutonna-kilométer – 6 százalékkal emelkedett.

A vasúti és a csővezetékes szállítás teljesítménye 4–4, a közúti és a belvízi 7–7 százalékkal nőtt. Az áruszállítási összteljesítményből a közúti 68, a vasúti 15, a csővezetékes 13, míg a belvízi szállítás 4 százalékkal részesedett. A nemzetközi áruszállítás volumene 7, az árutonna-kilométerben mért teljesítménye 8 százalékkal nőtt. A belföldi áruszállítás volumene 5 százalékkal csökkent, teljesítménye stagnált.

A közúti áruszállítás volumene közel 2 százalékkal mérséklődött 2010 I. negyedévéhez képest. A belföldi szállítás volumene 7 százalékkal visszaesett, a nemzetközi viszonylatban viszont 23 százalékkal nagyobb tömegű árut szállítottak. A teljes árutömeg 23 százaléka lépte át az országhatárt, szemben az előző év azonos időszaki 18 százalékkal. A belföldi teljesítmény csökkenésében szerepet játszhat a 3,5 tonnánál nagyobb teherbírású gépjárműállomány számának bázisidőszakhoz képest bekövetkezett 4 százalékos mérséklődése. A 3,5 tonna teherbírás alatti gépjárművek száma lényegében nem változott.

A közúti áruszállítás árutonna-kilométerben mért teljesítménye a belföldi viszonylatban a
bázisidőszakkal azonos szinten maradt, nemzetközi relációban 10 százalékkal nőtt. Kevesebb árut szállítottak nagyobb távolságra, így nőtt az átlagos szállítási távolság és az üresen megtett út aránya.

A vasúti áruszállítás volumene 5, árutonna-kilométerben mért teljesítménye 4 százalékkal nőtt a bázisidőszakhoz képest, főként a nemzetközi kiviteli teljesítmény növekedésének köszönhetően.

A tranzitszállítás volumenben (tonnában) mért részesedése a nemzetközi szállításból 23-ról 19 százalékra csökkent a bázisidőszakhoz képest. A volumenben mért teljesítmény belföldön 3, nemzetközi viszonylatban 5 százalékkal nőtt 2010 azonos időszakához mérten. Árutonna-kilométerben mérve a teljesítmény belföldi relációban szinten maradt, a nemzetközi szállítás növekedése 5 százalékot tett ki. A belvízi áruforgalom volumene 2011 első negyedévében 2010 azonos időszakához képest 6 százalékkal csökkent, míg árutonna-kilométerben mért teljesítménye 7 százalékkal nőtt. A teljesítménynövekedés az átmenő forgalom jelentős, több mint 20 százalékos emelkedésének köszönhető. A belvízi áruszállításban a magyar lobogó alatt hajózó járművek részesedése az összes szállított áruból 8, az árutonnakilométerben
kifejezett összteljesítményből 9 százalék volt.

A légi áruszállításban Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér összes áruforgalma 15,7 ezer tonna volt, ami 6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

A helyközi személyszállítás naturális mutatókban mérhető teljesítménye 2010-hez képest nem
változott, illetve minimálisan csökkent. A belföldi távolsági személyszállítás terén – a szállított utasok számát tekintve – az autóbusz-forgalom súlya a meghatározó: 79 százalék. A nemzetközi szállításban 61 százalékos részesedésével a légi közlekedésé a vezető szerep, az autóbusz 15 százalékos, a vasút 24 százalékos hányadot képvisel.

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 59 országgal lebonyolított utasforgalma 1,7 millió fő volt, 8 százalékkal több a bázisidőszakhoz képest Ezt az utasforgalmat összesen 23,5 ezer, az előző évinél 3 százalékkal több járattal realizálta. A legnagyobb forgalmat lebonyolító légitársaságok a MALÉV, a Wizz Air, a Lufthansa, az EasyJet, a Swiss, a KLM és a British Airways. Nem menetrend szerinti forgalmat 45 ország irányában bonyolított le a repülőtér. A legnagyobb súlyú országok a menetrend szerinti forgalomban Németország, az Egyesült Királyság és Olaszország, míg a nem menetrend szerinti forgalomban Egyiptom, Spanyolország, Kenya és Csehország voltak.

A helyi személyszállítás utasszáma 1 százalékkal, az utaskilométerben mért teljesítménye 2 százalékkal nőtt az előző évihez képest. A legmagasabb – az utasszámot tekintve 56 százalékos, az utaskilométert figyelembe véve 59 százalékos – részaránya az autóbusz-közlekedésnek volt. Az autóbuszon utazók 46 százaléka Budapesten közlekedett.

2010. december 31-én a közúti gépjárművek állománya 3,6 millió volt, ebből valamivel kevesebb, mint 3 millió személygépkocsi. 2010 során a hazánkban forgalomban lévő személygépjárművek száma tovább csökkent, visszaesett a 2007 előtti szintre, a többi gépjármű száma az előző év azonos, év végi időpontjához képest lényegében stagnált. Továbbra is magas a gépjárművek átlagos életkora, a személygépkocsiké 11, az autóbuszoké 13 év.

2011 első három hónapja alatt az első alkalommal forgalomba helyezett személygépkocsik száma 17 ezer volt. Ez az évek óta tartó csökkenés következtében alacsony bázisidőszaki adathoz képest csaknem ötödével több. A Ford, az Opel és a Volkswagen márkák adták együttesen az elsőként forgalomba helyezett személygépjárművek mintegy harmadát. Az első alkalommal regisztrált személygépjárművek 28 százaléka volt használt, míg ez a mutató 2008 azonos időszakában mindössze 9 százalék volt.

vasút teherszállítás repülőtér Ford autóbusz Volkswagen gépjármű Opel személyszállítás
Kapcsolódó cikkek