Hogy miként került a BMW-hez Paul de Courtois? Diplomamunkáját az autóiparról írta, tanulmányai során sok időt töltött Németországban, ahol üzleti stratégiai tanulmányokat is folytatott. „Az volt a célom, hogy kombináljam az autóipari érdeklődésemet a nyelvtanulással, ez később nagy előnynek bizonyult: rögtön a diploma után csatlakozhattam a vállalathoz.”
Először a BMW France projektvezetője, majd egyik területi kereskedelmi vezetője volt 2004-ig, azután a BMW müncheni központjába került, ahonnan olyan távoli piacok fejlesztésével foglalkozott, mint Észak-Afrika és a karibi térség. Mint mondja, ha a vállalat központjában dolgozhat az ember, több lehetőség nyílik meg előtte. Lehetőségben pedig nem volt hiány.
„Sokat utaztam – különösen a feleségem véleménye szerint. Évente 120 napot töltöttem külföldön. A karibi térségbe egy évben háromszor is el kellett mennem” – meséli, hozzátéve, hogy az üzleti szempontból ígéretes Észak-Afrikába még többször, eleinte havonta ellátogatott, mivel meg kellett erősíteni a csoport jelenlétét. Irányítása alatt indult be a Mini modellek forgalmazása Tunéziában és Algériában. A térségben változatlanul a legnagyobb piac Marokkó, ahol tavaly 1350 BMW és Mini kelt el, míg Algériában 750, Tunéziában pedig közel 700 kocsi talált gazdára. Magyarországon évi 1100 autóról beszélhetünk – teszi hozzá a piacok nagyságát érzékeltetve.
Akármilyen érdekes is volt a munka, ahogy sorra születtek a gyerekek, szeretett volna megállapodni. Így örömmel fogadta, hogy megüresedett a BMW Magyarország ügyvezető igazgatói posztja. „Szeretem az új kihívásokat, és a magyar piaci környezet sok motiváló tényezőt rejt. Nagyon nyomott a piac, de az első negyedévben a BMW csoport már némi forgalomnövelést ért el.” Reméli, a trendet erősíthetik azzal, hogy az idén jön a 6-os kupé, az M5-ös, a Mini kupé, de a legnagyobb forgalmat az egyes sorozat őszi piacra lépésétől várják.
„Most sokkal több időm lesz a családomra. Francia feleségem és a három gyermek rövidesen utánam jön.” Március végén már körülnéztek Budapesten, és megtetszett nekik a város. Különösen azért, mert a párizsi és a budapesti zenei élet között sok hasonlóságot tapasztaltak.
Paul de Courtois szereti a dzsesszt, régebben – különösen az egyetemi évek alatt – sokat szaxofonozott. Az elmúlt tíz évben azonban felhagyott vele. Most újra kezdi, hogy a gyerekek érdeklődését is felkeltse a zene iránt. A legnagyobb is még csak hatéves, így korai a szaxofon, talán inkább a zongora, de ha lehet, dzsesszzongora legyen.
névjegy
Paul de Courtois (39) a párizsi ESCP Europe üzleti főiskolán, illetve Oxfordban és Berlinben végezte tanulmányait marketing és gazdasági informatika szakon. Karrierjét a BMW franciaországi leányvállalatánál kezdte 1997-ben, majd kereskedelmi igazgató lett. Hét évvel később a BMW müncheni központjába került, ahol regionális igazgatóként az afrikai, karibi és kelet-európai régió piacaiért felelt. Paul de Courtois szabadidejében szívesen fut, teniszezik és szaxofonozik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.