Borsodban bővít a Jabil
Az ez év végéig megvalósuló újabb beruházás részben a meglévő kapacitások bővítését jelenti, de egyben új megbízót is hoz a szerződéses elektronikai gyártónak. „Az új vevő – amelynek a nevét egyelőre nem hozhatjuk nyilvánosságra – a távközlési iparban tevékenykedik, és ezt a kapacitást egy másik európai országból hozza át hozzánk” – válaszolta lapunk kérdésére Palásti Lajos ügyvezető igazgató. Hozzátette: a cég lényegében három pillérre épülő támogatásban részesül. A szubvenció egyfelől az új megrendelőhöz kapcsolódó beruházásnál az eszközbeszerzés finanszírozásában segít, másfelől a cég az új munkahelyek létrehozatalához igénybe veheti a Munkaerő-piaci Alap központi képzési keretét, valamint a beruházást követő tíz adóévben még társaságiadó-kedvezményben is részesül. Cserébe a több száz fős többletlétszámot legalább öt évig fenn kell tartania. Kérdésünkre jelezte, az új munkaerő toborzása már folyik, nagy az érdeklődés. Felkészültek arra is, hogy a dolgozók egy részét távolabbról kell majd a borsodi üzembe szállítani.
A Jabil tizenegy éve van jelen Magyarországon, eddig mintegy 300 millió dollárt fektetett be két itteni üzemébe, Tiszaújvárosban és Szombathelyen. Az eddig már 9000 főt foglalkoztató hazai leánycég távközlési eszközök – köztük okostelefonok – fejlesztésével, összeszerelésével foglalkozik. Tavalyi, 270 milliárd forintot meghaladó árbevétele az amerikai cég európai forgalmának már a felét jelenti.
Bérgyártók birodalma
Magyarországon a rendszerváltás után jelentős kapacitásokat épített ki a szerződéses elektronikai ipar (EMS). A globális recessziót 2009-ben az itteni üzemek is megérezték, a helyzet 2010-ben többé-kevésbé normalizálódott, a hazai cégvezetők optimisták a jövővel kapcsolatban. Magyarországon az elektronikai ipar jelenleg több mint 90 ezer főt foglalkoztató ágazat, amely bér- és saját márkás gyártást egyaránt magában foglal, szereplői túlnyomórészt nemzetközi nagyvállalatok, de mellettük a magyar tulajdonosi hátterű Videoton is európai méretekben meghatározó szereplővé tudott válni.Az utóbbi években az iparágban a magasabb hozzáadott értékű, nagyobb szaktudást igénylő termelés került hozzánk, ennek eredményeként az átlagbér is növekedett. Gyártótól függően a szerelősoron dolgozók fizetése bruttó 100–120 ezer forint között mozog, a kezdő mérnöki fizetés 220–230 ezer forint közé tehető.
A szerződéses gyártással foglalkozó cégek 2015-re már több mint 230 milliárd dollárnyi globális piacon osztozhatnak az amerikai Global Industry Analysts Inc. szerint. Az iparág szereplői a várható nagyarányú növekedést a nagy népességű és gyorsan fejlődő országok – Kína, Brazília, Oroszország és India – elektronikai cikkek iránti fokozódó keresletének köszönhetik.
Az EMS-profil az egyik leggyorsabban bővülő területe az elektronikai iparnak. A márkagyártók ma már nemcsak az eszközök összeszerelését adják bérbe, hanem a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatást is.
Az utóbbi években az iparágban a magasabb hozzáadott értékű, nagyobb szaktudást igénylő termelés került hozzánk, ennek eredményeként az átlagbér is növekedett. Gyártótól függően a szerelősoron dolgozók fizetése bruttó 100–120 ezer forint között mozog, a kezdő mérnöki fizetés 220–230 ezer forint közé tehető.
A szerződéses gyártással foglalkozó cégek 2015-re már több mint 230 milliárd dollárnyi globális piacon osztozhatnak az amerikai Global Industry Analysts Inc. szerint. Az iparág szereplői a várható nagyarányú növekedést a nagy népességű és gyorsan fejlődő országok – Kína, Brazília, Oroszország és India – elektronikai cikkek iránti fokozódó keresletének köszönhetik.
Az EMS-profil az egyik leggyorsabban bővülő területe az elektronikai iparnak. A márkagyártók ma már nemcsak az eszközök összeszerelését adják bérbe, hanem a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatást is. -->


