Depóniagázt hasznosít az .A.S.A.
Az .A.S.A. volt az első hulladékkezelő közszolgáltató cég, amely összes magyarországi hulladéklerakójában megoldotta a hulladék bomlása során képződő, a légkört erősen szennyező, magas metántartalmú depóniagáz kinyerését és hasznosítását. Az újabb fejlesztéssel pedig Gyálon immár 1 MW-ra nő a beépített áramtermelő teljesítmény – közölte Németh István, az .A.S.A. Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója. A cégvezető elmondta: ezzel párhuzamosan a nyár végére megnyitják a hulladéklerakó újabb ütemét, új szállító járműveket szereznek be, szolgáltatási területükön pedig folytatják a lakossági házhoz menő szelektív hulladékgyűjtő rendszer kiépítését.
Az .A.S.A. érdekeltségei Magyarország hat térségében öszszesen 1,150 millió lakos, valamint 8-9 ezer gazdálkodó szervezet ipari és kommunális hulladékának begyűjtéséről és kezeléséről, ártalmatlanításáról gondoskodnak, 800 dolgozót foglalkoztatva. Az .A.S.A.-vállalatok tavaly összesen 500 ezer tonna hulladék kezelését oldották meg, együttes árbevételük pedig 2010-ben megközelítette a 12 milliárd forintot, ez több mint 20 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi forgalmat.