Cégvilág

Százmillióért egymásba borultak: kártérítést fizetett a Rolls-Royce

Megegyezett a Rolls-Royce és a Qantas az Airbus A380-as hajtóművének tavaly novemberi kigyulladásáról, amelynek következtében a szuperjumbónak kényszer leszállást kellett végrehajtania. A hibás hajtóművet gyártó cég és az ausztrál légitársaság peren kívüli egyezséggel vetett véget az ügynek.

A megegyezés szerint a Rolls-Royce 95 millió ausztrál dollárt (amely hozzávetőleg 100 millió dollárnak felel meg) fizet a Qantasnak. A kompenzáció a 2011 június 30-ával végződő félében 500-550 millió ausztrál dollárral javítja a Qantas adózás előtti eredményét.

A hibás Roll-Royce hajtómű mellett a Qantas több járat törlésére kényszerült a szigetországot érő természeti katasztrófák miatt. Tavaly novemberben nem sokkal Szingapúrból történő felszállása után az egyik A380-asnak kényszerleszállást kellett végrehajtania, ám a Trent 900-as típusú hajtóművek átvizsgálása miatt a légitársaságnak hat szuperjumót kellett egy időre kivonni a forgalomból. A Qantas vezérigazgatója Alan Joyce akkor úgy fogalmazott, jogi útra terelik az ügyet.

A szerdai bejelentés szerint azonban a vezérigazgató úgy nyilatkozott: reméli sokáig fennmarad e szoros együttműködés a két társaság között.

A Qantasnak úgy jött a kártérítés, mint egy falat kenyér: a társaságnak ugyanis az Ausztráliát sújtó földrengés, majd árvíz miatt több járatát is törölnie kellett, legutóbb pedig a chilei vulkánból érkező hamufelhő miatt kellett parkoltatni a gépeket. A vállalat legutóbbi közleménye szerint ezen utóbbi miatt 21 millió ausztrál dollár veszteséget könyveltek el.

légiközlekedés Rolls-Royce A380 repülőgép kényszerleszállás Qantas
Kapcsolódó cikkek