Cégvilág

Szilícium-völgy Budapesten: tehetségből nincs hiány

Vállalkozói ökoszisztémát mi is tudunk teremteni - mondta Záboji Péter a CEU Business School kurzusának záró rendezvényén. Hétfőn ért véget az European Entrepreneurship Foundation (EEF) ötödik vállalkozói kurzusa, amit a CEU Business School-lal közösen rendeztek meg. Startup Accelerator volt a műhelyprogram neve, amelynek az EEF elnöke, Záboji Péter volt a mestere. A résztvevők a vállalatalapítás küszöbén álltak, vagy már bele is fogtak. A program személyes betekintést nyújtott a világsikerű hazai és nyugati vállalkozók világába.

A tízhetes felkészülés alatt két tucat fiatal vállalkozó sajátította el az ötletelés, csapatformálás, üzleti tervkészítés és a "pitchelés" rejtelmeit. Hétről-hétre kellett készülniük és bizonyítaniuk. A legjobb hat csapat jutott a döntőbe, ahol kockázati tőke befektetők előtt mutatták be üzleti tervüket. A zsűri tagjai Oszkó Péter a Portfolion elnöke, Kovács Zoltán a Kirowski alapítója és Bruckner Zoltán a Primus Capital elnöke voltak.

A rendezvény nyitóelőadásában Záboji a vállalkozói kultúra fejlődéséről beszélt. Egy Sziícium-völgy típusú ökoszisztéma már kialakult és virágzik Barcelonában, Berlinben, Cambridge-ben és Londonban. Mi a helyzet itt Budapesten? A Jeremie program bő pénzügyi forrást biztosít a vállalkozások finanszírozásához szükséges kockázati tőkéhez. A példaként szolgáló sikeres vállalkozók már megvannak, de eddig senki sem vett róluk tudomást! Sok világot látott nemzetközi menedzserrel vagyunk körülvéve. Tapasztalatukat jól használhatnánk globális cég építéséhez. Tehetségből pedig nincs hiány, ezt senki sem tagadja. Mi hiányzik tehát? Kellenek a példaképek és a vállalkozói életútra való bátorítás. Meg aztán tudatosítani magunkban, hogy minden csak rajtunk múlik.

A kurzus résztvevői úgy tűnt, minden támogatást megkaptak. A bemutatkozó csapatok igazi vállalkozói szellemet és kreativitást sugároztak, ami nemcsak a Prezi nevű szoftvernek volt köszönhető.  A
BestExpert - egy jó szakembert ajánló webportál - például megmutatta,
hogy még egy befektetőknek szóló előadás is lehet egyben profi és jópofa. A Certii csapat feje elvetette az eredeti üzleti ötletet, mert társa közben ösztöndíjjal New Yorkba utazott.  Helyette eladott használt autók biztosításával foglalkozó projektbe fogott, sikerrel. A CellActing csapat zárta a hat prezentációt. Ők szolgáltatásukkal akár 30 százalékos költségmegtakarítást is elérhetnek ügyfeleik mobiltelefon számláján.

A bírák méltányolták az üzleti terveket és a csapatok felkészültségét; precízen kérdeztek rá a hiányosságokra. Oszkó Péter, a zsűri elnöke kiemelte a minőségi fejlődést a tavalyi fináléhoz képest. Egy-két bemutatott üzleti ötlet létezik már másutt, de a régióban még nem. A bírák méltatták azokat, akik már céget alapítottak, és kisebb-nagyobb piaci sikereket értek el.  Emellett építő jelleggel, de szembesítették a csapatokat gyenge pontjaikkal. Miért kért egy csapat egy millió eurót anélkül, hogy pontosan megindokolná, mire költené a pénzt. A vállalkozónak meg kell mutatnia, hogy megfelelően kezeli a kockázati tényezőket. Ha megnyerte a befektető bizalmát, akkor már őszintén beszélgethetnek, és együtt kereshetik a megoldásokat. A zsűri tagjai értékelésüket azzal zárták, hogy örömmel látják a budapesti
vállalkozói ökoszisztéma gyarapodását.

a CEU Business School kurzusának záró rendezvényén. Hétfőn ért véget

az European Entrepreneurship Foundation (EEF) ötödik vállalkozói

kurzusa, amit a CEU Business School-lal közösen rendeztek meg. Startup

Accelerator volt a műhelyprogram neve, amelynek az EEF elnöke, Záboji

Péter volt a mestere. A résztvevők a vállalatalapítás küszöbén álltak,

vagy már bele is fogtak. A program személyes betekintést nyújtott a

világsikerű hazai és nyugati vállalkozók világába.László József-->

tehetség CEU kockázati tőke JEREMIE költségmegtakarítás portfolion vállalkozás
Kapcsolódó cikkek