BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Használtban utazik a BKV

A trolibuszokat kivették a vasúti járművek köréből, ahova eddig tartoztak

Az Alstom-szerződés után is több százmilliót költene Budapest a tömegközlekedés modernizálására, ahhoz azonban, hogy a BKV járműparkjának nagyobb része új legyen, minimum több tízmilliárdos nagyságrendű összegre volna szükség. A középutat a használt járművek vásárlása jelenti.

Amikor 2014-ben, ha minden jól alakul, első útjára indul a 4-es metró, a budapesti közlekedésben némileg szokatlan módon a vonalán csakis új, nyugat-európai mérce szerint is minőségi szerelvények járhatnak. Sőt, a tervek szerint akkorra a 2-es vonalon is az Alstom modern Metropolis kocsijain lehet utazni. A modernizációs kísérletek a főváros közlekedésében már a szerdán aláírt Alstom-szerződés előtt is tartottak: új buszokat tesztelnek, használt buszokat és trolikat vásárolnak – ahhoz azonban, hogy ne legyenek veszélyesen magas átlagéletkorúak a járművek, még így is mélyen kellene a főváros kasszájába nyúlni.

Az Alstommal aláírt szerződés nemcsak a 2-es és a 4-es metró szerelvényeit fiatalítja meg, hanem a 3-as vonalon is valamenynyi javulást hoz. Persze minden relatív: ott az jelent előrelépést, hogy a Metropolisokkal a 2-es metróról kiváltott, átlagosan 26 éves korú kocsik átkerülnek a még öregebbek helyére. A 3-as vonalon a szerelvények átlagkora 37 év volt, mielőtt májusban Tarlós István főpolgármester utasítására a legöregebbeket kivonták a forgalomból. Ennél egyedül a HÉV-nél rosszabb a helyzet, ott van olyan kocsi, amelyet 1966-ban gyártottak.

Ami a buszokat illeti, az ideális kor a tíz év alatti, ilyen azonban mintegy 3-400 van most a BKV-nál, s kétszer ennyi újat kellene beszerezni. Ezeket a számokat Várszegi Gyula, a társaság igazgatósági elnöke sorolta egy háttérbeszélgetésen, ahol azt is hozzátette: mivel ennyit egyszerre nem tudnak megvásárolni, felmerülhet, hogy a buszok üzemeltetését hosszabb időre, akár tíz évre is koncesszióba adják. Addig is a Várban folyamatosan tesztelnek próbaüzemre odaérkezett járműveket. Igaz, nem mindig nagy sikerrel: az előző hétvégén arról szóltak a hírek, amelyeket a BKV nem erősített meg, hogy a többi műszaki hibái miatt két jármű tudott csak közlekedni a 16-os teljes vonalán a Dísz tér és a Széll Kálmán tér közt. Használt buszokat tavasszal már vásároltak, méghozzá 13 darabot, egyenként mintegy 7 millióért.

A trolibuszoknál még jobban haladna a beszerzés, ha a parlamentben nem követtek volna el egy banális hibát. Pedig a még 2010-ben megindított közbeszerzés után 15 használt, de a most közlekedőknél jobb járművet vett a BKV, s minden készen állt ahhoz, hogy ezek novembertől forgalomba álljanak. Csakhogy a magyar vasúti előírásokat most az EU-s szabályrendszerhez hangolták, és a trolikat kivették a vasúti járművek köréből, ahova eddig tartoztak – ezzel nem is lett volna semmi baj, de elfelejtették átsorolni a közútiak közé. Így jelenleg egyszerűen nincs olyan kategória, amelynél forgalomba engedhetnének egy trolibuszt. E nélkül a 161 budapesti troli közel ötöde idősebb 30 évesnél. Az újak vásárlása nem fér bele a főváros mostani anyagi kereteibe, Németországból használtakat hozni olcsóbb, mint felújítani a meglévőket. A 15 troli ára összesen 532 ezer euró, vagyis mintegy 140 millió forint. Hasonló nagyságrendű összeget szánna Budapest arra, hogy a közlekedési cég használt villamosokat vásároljon. A cél közel száz villamost és ugyanennyi trolit akar venni, például az 1-es villamos vonalán a nagykörútiakhoz hasonló kocsik elindítása is szóba került. A BKV vezetői mégis többször is hangoztatták, hogy hosszú távon ez nem válthatja ki az új járművek beszerzését. Amíg azonban a fővárosnak nincs sok pénze, jobb híján elfogadják ezt a megoldást.

Nem jutott még pénzhez a BKV

Továbbra sem jutott el a fővároshoz az a kilencmilliárd forint, amely még hiányzik a tavasszal megígért állami segítségből. A közvetlenül a budapesti büdzséből kapott támogatással együtt 29 milliárdra számít a társaság, ebből 10 milliárdot áprilisban már az államtól megkaptak. A segítség nagyobb részét, 25 milliárd forintot a működésre, 4 milliárdot beruházásokra fordítanák.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.