BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rajt előtt a Hungaroring

Magyarországot népszerűsítő festmény díszíti majd a hétvégi futamon a Hungaroring aszfaltcsíkját, amely egymilliárd nézőhöz juthat el a tévéközvetítések által.

„A tavalyinál kevesebb, a 2009-esnél viszont több látogatóra számítunk az idén 26. alkalommal megrendezendő Formula–1 TM ENI Magyar Nagydíjon” – mondta a Világgazdaságnak Gyulay Zsolt, a szervező Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. Elmondása szerint érzékenyen érintheti a jegyeladásokat, hogy Robert Kubica a súlyos balesete miatt hiányzik az idei futamról, emiatt ugyanis a korábban megszokott több tízezer lengyel szurkoló egy része valószínűleg nem látogat ki a mogyoródi futamra. Az előzetes értékesítések alakulásából azonban nem lehet pontosan megjósolni, végül milyen lesz a rendezvény látogatottsága, hiszen volt olyan év, amikor rendkívül sok jegy fogyott elővételben, a helyszínen pedig alig, de ennek ellenkezőjére is volt példa. Az idén a legdrágább hétvégi bérlet 450 euró lesz, de a pénteki napra már 17 euróért is lehet belépőt kapni.

A mogyoródi ringen egyébként már megtörténtek az utolsó simítások, az idei karbantartási munkák során többek között aszfaltozást, lelátótatarozást, pályafestést is végeztek. A pályán lesz látható az idei futam egyik nagy újdonsága is: mostantól a Hungaroring betonját két helyen is a Magyar Turizmus Zrt. új logója ékesíti egy hatalmas „festmény” formájában a két cég együttműködésének eredményeként. Ennek célja a turizmus és a sport közötti kapcsolat erősítése, Magyarország hírnevének továbbvitele. A nemzetiszínű szív mellé festett „visit – hungary.com” feliratot az elkövetkező napokban 170 ország közel egymilliárd polgára láthatja a tévéközvetítéseknek köszönhetően – mondta Gyulay Zsolt.

Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának fideszes elnöke történelmi pillanatnak nevezte a megállapodást, Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója pedig azt hangsúlyozta, hogy a mai világban a hagyományos reklámok mellett újfajta módszerekre is szükség van. Arra a kérdésre, mennyibe kerül a két darab, egyenként több mint 250 négyzetméteres kép felfestése, Gyulay Zsolt azt válaszolta: sikerült „ügyesen” megállapodniuk.

Szintén újdonság – és a tervek szerint ez is az imázsépítést szolgálja –, hogy az idén először fesztiválhelyszínné alakítják át a Hungaroringet körülvevő, korábban a botrányairól elhíresült területet. A GP Fest névre hallgató fesztivált a Forma–1-es Magyar Nagydíj kísérőrendezvényeként július 28–31. között rendezik meg, a szervezők elmondása szerint az idei lesz a „tesztév”, ugyanis a cég öt esztendőre nyerte el a terület hasznosításának jogát.

Partneri együttműködések

Meghosszabbították az Invitel és a Hungaroring Zrt. együttműködését.

A telekommunikációs cég 2001. január 1-je óta a Hungaroring hivatalos kommunikációs partnere, a két társaság között született új megállapodásnak köszönhetően 2016-ig biztosan megmarad a partnerség.

A cég több mint 40 munkatársa dolgozik majd a futam ideje alatt.

Egy másik megállapodás értelmében a Hungaroring Zrt. az idén a Orangewayst bízta meg a Hungaroring kizárólagos autóbuszos szállítói szolgáltatásaival.

Az érvényes belépővel rendelkező nézők a futam idején a társaság ingyenesen igénybe vehető járműveivel juthatnak el Budapestről és a HÉV mogyoródi megállójából a verseny helyszínére.

A telekommunikációs cég 2001. január 1-je óta a Hungaroring hivatalos kommunikációs partnere, a két társaság között született új megállapodásnak köszönhetően 2016-ig biztosan megmarad a partnerség.

A cég több mint 40 munkatársa dolgozik majd a futam ideje alatt.

Egy másik megállapodás értelmében a Hungaroring Zrt. az idén a Orangewayst bízta meg a Hungaroring kizárólagos autóbuszos szállítói szolgáltatásaival.

Az érvényes belépővel rendelkező nézők a futam idején a társaság ingyenesen igénybe vehető járműveivel juthatnak el Budapestről és a HÉV mogyoródi megállójából a verseny helyszínére.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.