BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új gázimportútvonal nyílhat

Bulgária megelégelte, hogy nem halad a Nabucco, amelynek átadását nemrég megint későbbre halasztották, vagyis 2017 előtt nem remélhető rajta gáz, és nem tartható az eredeti, 7,9 milliárd eurós költségterve sem. Török partnerével ennél előbb, 2014-re megépít egy olyan gázvezetéket, amely Magyarország számára is új importútvonalat jelenthet.

Bulgária nem vár tovább arra, hogy a Nabucco beruházás részeként megépülhessen a bolgár–török gázvezetéki összeköttetés – írja a bolgár Novinite hírügynökség. Az uniós támogatású projekt helyett, amely Trajcso Trajkov bolgár gazdasági, energia- és idegenforgalmi miniszter szerint amúgy is drágává és hosszadalmassá tenné a két ország közötti szakasz megépítését, Bulgária és Törökország 2014-re lefektetne egy évi ötmilliárd köbméter kapacitású vezetéket. Amint elkészül, s mellette a bolgár–görög gázvezeték is, Natik Alijev azeri elnök minapi ígérete szerint Azerbajdzsán kész évi egymilliárd köbméter gázt küldeni Bulgáriának. A kivitelező a bolgár Bulgartransgaz és a török Botas lenne.

A bolgár terv elvben Magyarország számára is új importlehetőséget nyit, mert a megépítendő cső kapacitása évi 4 milliárd köbméter tranzitot is lehetővé tesz, amelynek egy része Románián keresztül (is) továbbítható más vevőknek. Van romániai összeköttetésünk is, az évi 1,8 milliárd köbméter kapacitású vezetéket tavaly adta át az FGSZ Földgázszállító Zrt. Igaz, csak exportra használja.

„A cső kétirányú, tehát alkalmas importra is, és elkészült a bejövő gázt fogadó mérőállomás is. Azért nem érkezik rajta Románia felől földgáz, mert azon a romániai vezetéken viszont, amelyre rácsatlakozik, csak Magyarország felől lehet gázt továbbítani. Amint azonban romániai partnereink úgy döntenek, hogy vezetékrendszerük érintett szakaszait képessé teszik a Magyarországra történő szállításra, az interkonnektor Szeged melletti végpontjánál 6-8 hónap alatt felépítjük a szükséges kompresszorállomást is” – tájékoztatta a Világgazdaságot Zsuga János, az FGSZ vezérigazgatója.

A feltételezett új importútvonal további feltételeiről ennél kevesebb dolog tudható biztosan. Nyitott például, hogy az érintett romániai vezetékszakaszok műszaki állapotuk, illetve kapacitásaik alapján alkalmasak-e a tranzitra. Nem ismertek Bulgária tervei sem a 4 milliárd köbméteres kapacitástöbbletükkel, hiányzik még egy azeri–török vezetéki összeköttetés is (létesítési tervéről viszont nemrég lehetett olvasni), a török tranzit-vezetékhálózaton is van mit felújítani, s persze szükség lesz magyar–azeri gázmegállapodásra is.

Utóbbi tulajdonképpen már van, csak éppen egy másik projekthez, az AGRI-hoz kapcsolódóan. Az AGRI azeri–grúz– román–magyar projektet magyar részről az MVM Zrt. kezeli. Az MVM az AGRI céljaira előzetes tervek szerint éppen a fenti magyar–román interkonnektort kívánja használni, némi kapacitásbővítés után. A magyarországi szállítás is az FGSZ meglévő hálózatán történne. A megvalósíthatósági tanulmány még készül. (Az FGSZ a Mol 100 százalékos leányvállalata, a Mol mintegy negyede pedig a magyar államé. Az állam – információink szerint – az orosz Szurgutnyeftyegaztól nemrég megvásárolt 22,1 százalékos Mol-hányadot az MVM-be kívánja apportálni.)

Az AGRI-ban való magyar részvétel elvben persze nem zárja ki, hogy más útvonalon is előkészítsünk azeri gázimportot, főleg, hogy még az AGRI sincs sínen: külföldön is vannak még hátra vezetéképítések, továbbá a Fekete-tenger grúziai partján, Kulevinél telepíteni kell egy földgáz-cseppfolyósítót, a romániai Constantánál pedig egy cseppfolyósgáz-visszagázosítót.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.