BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hódítanak az ízesített sörök - A Borsodit szeretjük a legjobban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az ízesített sörök immár 5,6 százalékot képviselnek a teljes hazai sörpiacból – derül ki a Nielsen 2011. július havi adataiból.

Az ízesített sörök szegmensében Magyarországon az alábbi márkák szerepelnek: Borsodi Friss, Gösser Zitrone, Radler, Soproni ízesített, Tuborg Lemon. Ezen belül a közlemény szerint a Borsodi Friss részesedése elérte a 2,3 százalékot, ez piacvezető pozíciót jelent ebben a kategóriában. A dinamikusan növekvő szegmensben háromféle ízesítéssel van jelen a márka: citrom, grapefrút és alma.

A júliusi hűvös időjárás nem segítette ugyan az eladásokat, az ízesített kategória azonban továbbra is a fogyasztók kedvence. „Legnagyobb örömünkre az ízesített sörökkel olyanokat is sikerült megnyernünk, akik korábban kevésbé szerették a kesernyés sörízt”– nyilatkozott dr. Sükösd Zsuzsa, a Borsodi Sörgyár jogi és vállalati kapcsolatok igazgatója.

A teljes hazai sörágazatban egyébként 2010-ben is folytatódott a válság – ez derül ki a Magyar Sörgyártók Szövetségének összesített adataiból. Az évértékelő dokumentum szerint tavaly 6 százalékkal csökkent a sörértékesítés, amely így 5,668 millió hektoliter volt. Ezzel együtt 2007 óta már mintegy 23 százalékkal estek az eladások, ez ugyanezen időtávon a termelés hasonló arányú zsugorodását vonta maga után.

A belföldi forgalom visszaesése egyértelműen a nem visszaváltható üveges, a PET-palac-kos és a visszaváltható üveges csomagolású söröket érintette a legjobban, a hordós értékesítés relatív értelemben stagnált, míg a dobozos csomagolás abszolút értékben is növekedett, igaz, nem szignifikáns mértékben. Folytatódott az a trend, hogy az olcsóbb kategóriájú sörök irányába tolódott el a fogyasztás.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.