BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hungarikum-bírságért perre megy az Auchan

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Kereskedelem. A Fővárosi Bírósághoz fordult az Auchan Magyarország Kft., mert a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsa 30 millió forint bírsággal sújtotta, arra hivatkozva, hogy a cég megtagadta a GVH által kért adatok kiadását.

A hipermarketlánc egy tavalyi reklámkiadványában „Auchan Hungarikum” szlogennel olyan termékek jelentek meg, amelyek nem tartoznak a közismert hungarikumok körébe. A versenytanács szerint ugyanakkor a szlogennek a magyar népi motívumokkal való együtt alkalmazása – valószínűsíthetően tévesen – azt a látszatot keltheti a fogyasztóban, hogy 100 százalékban magyar terméket vásárol.

„Sehol senki sem határozta meg, pontosan mi is a hungarikum, milyen feltételek alapján milyen termékeket lehet hungarikumként megnevezni. Hasonlóképpen a »magyar termék« kifejezést sem definiálták, tehát semmiféle jogszabály nem rögzíti, hogy magyar népi motívumokkal csupán a magyar alapanyagból magyar tulajdonban lévő cég magyar munkásai által készített termék hirdethető” – mondta lapunknak Gillemot Katalin, az Auchan kommunikációs igazgatója.

Ezt az érvelést azonban nem fogadta el a GVH, sőt, mivel az Auchan nem tett eleget adatszolgáltatási kötelezettségének, a versenytanács 500 ezer forintos eljárási bírságot szabott ki.

Az Auchan álláspontja szerint nem az akciós termékkör megnevezése vagy a díszítés, hanem a kedvezményes árak generálták a forgalmat, ezért a GVH által kért bizonyos adatokat, köztük az akció révén elért forgalmat nem közölték a hivatallal. A bírság ellen pedig jogorvoslati eljárást kezdeményeztek a versenytanácsnál. Ez azonban a jogorvoslati eljárásban arra a következtetésre jutott, hogy a vállalkozás „olyan alaptalan hivatkozásokkal akadályozta a vizsgálatot és a tényállás feltárását, amely az Auchan árbevételével sokkal inkább arányban álló bírság kiszabását indokolja.”

A 30 milliós bírságot jogtalannak tartja az Auchan, ezért fordult a Fővárosi Bírósághoz. DK

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.