Cégvilág

Leállították - Rengeteget hibáztak a reptéri testszkennerek

A hamburgi reptéren használt testszkennerek olyan nagy hibaszázalékkal dolgoznak, hogy a belügyminisztérium úgy döntött: egyelőre kivonja őket a forgalomból.

A hamburgi reptéren csaknem egy évig tesztelték a biztonsági szkennereket, de úgy döntöttek, egyelőre nem állítják véglegesen forgalomba azokat. A berendezések – az Egyesült Államokban alkalmazott lemeztelenítő szkennerekhez hasonlóan – megmutatják, ha a leendő utas veszélyes eszközöket tart a ruházata alatt. Ezek a készülékek ugyan nem mutatják a meg a személyek pontos testalkatát, mint a vitatott megítélésű társaik, viszont nem is elég pontosak.

A The Local tudósítása szerint az eszközök 54 százalékos hibaszázalékkal dolgoznak; a ruhák gyűrődéseit vagy az izzadságot is hajlamosak veszélyes tárgyként érzékelni. Ez komoly plusz költséget jelentett a hamburgi reptérnek, mert számtalan esetben fölöslegesen vizsgálták át a hagyományos módon az utasokat a biztonsági ellenőrök. A belügyminisztérium szerint bőven 50 százalék alatt kéne lennie a hibaaránynak ahhoz, hogy Németországban használhassák. Hans-Peter Friedrich tárcavezető ezért úgy döntött, hogy addig nem alkalmazzák a szkennereket az országban, amíg az eredmények nem javulnak.

A bejelentést a légügyi szektor lelkesen fogadta, hiszen a szkennerek szinte mindig tumultust okoztak a reptereken. Klaus-Peter Siegloch, a német légiszállítási iparági szövetség elnöke úgy nyilatkozott: a technológia hasznos lehet a jövőben, de egyelőre túl kezdetleges ahhoz, hogy bevezessék.

Hamburg német reptér testszkenner szkenner
Kapcsolódó cikkek