BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új termékek a vízművektől, versenyben a fúrt kutakkal

Csökkenő ivóvízfogyasztás és feszes gazdálkodási feltételek között teljesítette üzleti tervét a Fővárosi Vízművek Zrt., amely felkészült az okos mérés tesztjére, fejlesztette ügyfélszolgálatát és új bevételi forrást is felkutatott. A Világgazdaságnak Keszler Ferenc vezérigazgató értékelte cége 2010-es teljesítményét.

A Fővárosi Vízművek gazdasági szempontból az elmúlt évtized egyik legnehezebb évét zárta 2010-ben. A feszes gazdálkodás és munkavégzés, valamint a társaságot jellemző következetes szakmaiság eredményeként a kedvezőtlen külső körülmények között is sikeresen teljesítettük az üzleti tervet. Mindezt úgy, hogy a díjemelés a társaság számára gyakorlatilag 0 százalék volt, a gazdasági válság hatásai pedig felerősödtek.

Nemcsak a válság, illetve válságkezelés nyomta rá a bélyegét tevékenységünkre, de a folyamatos fogyasztáscsökkenés miatti árbevétel-kiesés és az árhatóság azon döntése is komoly nehézséget jelentett, amelynek értelmében 2010-ben Budapest területén az ivóvíz fogyasztói ára csupán egy százalékkal emelkedett, de ebből sem bővültek pénzügyi forrásaink. Az ivóvíztermelő kutaknak helyet adó települések önkormányzatával létrejövő közérdekű kötelezettségvállalásra irányuló megállapodások értelmében ugyanis minden, az adott településen található kútból kitermelt köbméter víz után 1 forintot átadunk számukra, hogy azt a kiváló adottságú vízbázisok megőrzésére fordítsák.

Ez és az immár tendenciaként jelentkező vízfogyasztás-csökkenés milliárdos nagyságrendű bevételkiesést eredményezett az üzleti tervhez képest. Az értékesített vízmennyiség például az utóbbi 20 évben 54 százalékkal csökkent.

2010-ben 35,2 kilométer vezetéket újítottunk fel, ez 4 kilométerrel több az előző esztendőhöz képest. 2009-ben a káposztásmegyeri főtelep gépházaiban meglévő ivóvíz-fertőtlenítési technológia UV-berendezésekkel egészült ki, létrehozva így Európa egyik legnagyobb UV-fénnyel működő vízfertőtlenítő rendszerét. 2010-ben a program folytatásaként a IV. gépházba is ivóvíz-fertőtlenítő UV-berendezést telepítettünk.

Továbbra is kiemelt figyelmet fordítunk a szolgáltatási színvonal fenntartására, melynek érdekében 2010-ben befejeztük és sikeresen auditáltattuk az ivóvíz-biztonsági rendszerünk kiterjesztését a teljes üzemeltetési területre.

Ügyfélszolgálati területeink mindegyike rendelkezik ISO 9001:2000 tanúsítással, ez biztosítja és garantálja, hogy ügyfeleink kiszolgálását mind a vállalati, mind a fogyasztói elvárásoknak megfelelő, magas színvonalon végezzük.

A 2010-es év jelentős lépése volt, hogy a korábban egy-egy szervezeti egységet célzó minőségirányítási rendszerek és társaságunk ivóvíz-biztonsági rendszere egy közös integrált minőség- és ivóvíz-biztonsági rendszerré kapcsolódott össze, magába olvasztva a korábban tanúsítással még nem rendelkező szervezeti egység tevékenységét is. Decemberben kibővült online ügyfélszolgálatunk. A mérőállás-bejelentés, illetve a mellékmérős lista lekérdezése mellett – egyebek mellett – lehetőség nyílik mérőcsere-időpont egyeztetésére, online ügyindításra és azok nyomon követésére is.

A Fővárosi Vízművek nagy hangsúlyt fektet az innovációra, többek között a leolvasás/számlázás terén is. Az okos mérésekkel kapcsolatosan 2010-ben csak a tesztek előkészítése zajlott, maga a teszt és az eredmények kiértékelése csak később (legkorábban 2012) valósulhat meg.

Az alapszolgáltatáson túli tevékenységekből származó alternatív árbevételi források felkutatása érdekében még 2009 végén létrejött egy új szervezeti egység, a kereskedelmi és marketingcsoport, amely megalapozta társaságunk ez irányú tevékenységét. 2010-ben megtörténtek a termékelemzések, a piacfelmérések, elindultak a piackutatások, s az év végére termékportfóliónk valamennyi elemét bevezettük a piacra. Az ebből származó árbevétel lehetőséget nyújt arra, hogy a közüzemi díjak emelkedése miatt a fővárosi fogyasztókra nehezedő nyomást egy visszafogottabb vízdíjemeléssel csökkentsük.

Társaságunk az utóbbi időben több területen is versenyhelyzetbe került: egyrészt a családi házas és ipari fogyasztóink fúrt kútjaival szemben. Másrészt a devizahitelesek törlesztőrészleteinek növekedése és az egyéb közüzemi számlák kifizetése miatt a közművek között is kialakult egyfajta versenyhelyzet a vevői tartozások behajtása terén.


A szerző a Fővárosi Vízművek vezérigazatója

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.