BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Deloitte: A Mol a második legnagyobb a régióban

A közép-európai cégek Deloitte által készített 500-as listáján 15 530 millió eurós tavalyi nettó árbevételével tartja második helyét a Mol, de a lista elején - a 12. helyen - szerepel az Audi Hungária is.

A Deloitte könyvvizsgáló és tanácsadó cég MTI-nek csütörtökön eljuttatott közleményéből kiderül, hogy az évente elkészített régiós 500-as lista élén a lengyel PKN Orlen olajipari vállalat áll.

Az idei 500-as listát is a lengyel cégek uralják: a vállalatok több mint egyharmadát Lengyelország adja, összesen 173 vállalattal, míg Csehországot 80, Magyarországot pedig 68 cég képviseli a rangsorban. Az összesítésben harmadik – 8 698 millió eurós tavalyi nettó árbevétellel - a cseh Skoda, a negyedik helyen pedig az ukrán Naftogas áll.

A Deloitte hangsúlyozza: 2010-ben az egy évvel korábbi 16 százalék után a listán szereplő cégeknek már csaknem 80 százaléka növekvő bevételt könyvelhetett el.

A korábbi évekhez hasonlóan a ranglistát továbbra is a régió energiaipari vállalatai dominálják, a legnagyobb számbeli növekedést mégis a gyáripar produkálta, mely jól tükrözi a 2010-es év exportorientált ipari termelésnövekedését - olvasható a közleményben.

A listán szereplő gyártó cégeknek 2010 során nem csupán a száma nőtt 16-tal (összesen 117-re) de az euróban mért 23 százalékos átlagos bevételnövekedésük is lényegesen nagyobb volt, mint a többi iparágé.

A listáról legnagyobb létszámban eltűnő iparági szereplők, a legnagyobb "vesztesek" a technológia, média és telekommunikáció (TMT) területén működő vállalatok, illetve a fogyasztási cikkeket gyártó, a kereskedelmi és a szállítmányozó vállalatok, amelyeknek száma a korábbi 169-ről 157-re csökkent az 500 legnagyobb között

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.