BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elégedett a Hyundai

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az európai válság a jelek szerint nem mindenkit érint, ugyanis az idén minden idők legjobb első fél évét zárta a dél-koreai Hyundai Európában, eladásai meghaladták a 208 ezret. A dél-koreai nagyvállalat nyolc év alatt négy helyet lépett előre, és immár a negyedik a sorban világ autógyártói között.

A cég az elmúlt években megduplázta a kutatás-fejlesztésre fordított költségvetését: árbevételének majd 6 százalékát (2,23 milliárd euró) költi e célra. Meg is lett az eredménye, az idén az első tíz hónapban a Hyundai konszern több autót adott el Európában, mint a Toyota.

Magyarországi cége, a Hyundai Holding Hungary Kft. a nehéz piaci körülmények között is képes volt tovább erősíteni pozícióját – mondja Markó Zoltán ügyvezető igazgató, aki telefonos beszélgetésünk idején éppen Győrben volt, ott avatták fel legújabb autószalonjukat.
A Hyundai nemzetközi szlogenje az volt, hogy az igazi minőség számít – hangsúlyozza. E mögött az is ott van, hogy más a mérhető kvalitás és más az, amit az ember érez, a szubjektív minőség – teszi hozzá.

Nem véletlen, hogy a német szaklap, az AutoBild teszteredménye szerint tavaly a legmegbízhatóbb márka a Hyundai lett. A Magyar Autóklub szintén hasonló eredményre jutott a saját vizsgálatai és tesztje alapján.
Az értékesítésben kettős rendszert alkalmaz a cég: a nagy piacokon egyértelműen saját irányítás alá vonják az eladásokat, ez történt Anglia, Spanyol-, Olasz- vagy Lengyelország esetében is.

Máshol viszont helyi értékesítőt alkalmaznak, mert túlságosan bonyolult és hosszadalmas dolog lenne ide küldeni a saját embereket, azokat betanítani. Magyarországon még vannak lefedetlen területek, eddig például Győrben sem volt autószalon – mutat rá az igazgató. A siker egyik okaként azt említi, hogy az elmúlt években minden korábbinál komolyabban foglalkoztak a marketinggel, célzottan költöttek a kommunikációra. Hosszú távú márkaépítésbe kezdtek, ennek már kezdenek mutatkozni az eredményei. Markó Zoltán büszke arra, hogy megnőtt a bizalom a márkával kapcsolatban Magyarországon is. Három éve a 27. volt a cég a hazai forgalmazók között, most a top 10-ben vannak, és évi 3-4 hellyel jöttek fel az értékesítésben, 0,5 százalékról 3-ra.

A dinamikus fejlesztésnek köszönhetően az elmúlt négy-öt év alatt sikerült a teljes modellpalettát lefedni, és most már olyan érdekességekre is tudnak koncentrálni, mint az Elantra vagy a Genesis Coupe, illetve a Veloster, amely ötvözi a kupé dinamikus formáját és a családi autót. Az i40 bevezetésével arra készül a Hyundai, hogy megváltoztassa a márkáról kialakult képet Európában. A dinamikus megjelenésű újdonságot elsőként a 2011-es Genfi Autószalonon láthatta a közönség.

Ami a jövőt illeti, még nem egyértelmű, hogy melyik motor „fut be”, lehet az elektromos is, lehet a cellás is a végső megoldás, és nem kizárt, hogy kimarad a hibrid autó. Középtávon a belső égésű motorokban még nagyon sok tartalék van, amit ki lehet és ki is akarnak használni, ezt bizonyítja a mostani legnagyobb, 1,7-es dízelmotor, amely ugyanazt tudja, mint a korábbi kétezres turbódízel.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.